Tisztelt Szőregiek!

Botka László és Berkesi Ottó. Fotó: Berkesi Ottó facebook oldala

Botka László és Berkesi Ottó. Fotó: Berkesi Ottó facebook oldala

Engedjék meg, hogy néhány sorban felvázoljam, hogy hogyan látom a városrész jelenlegi helyzetét, és a jövőjét.

Amint azt a korábbi szórólapokban olvashatták, dr. Berkesi Ottó a nevem, 57 éves vagyok, nős, egy gyermek apja. Végzettségemre nézve okleveles vegyész, foglalkozásomra nézve, egyetemi docens vagyok, a kémiai tudomány kandidátusa. Részletes szakmai önéletrajzomat elolvashatják az egyetemi honlapomon: www.staff.u-szeged.hu/~oberkesi/.

Szőreggel húsz évvel ezelőtt kezdtem megismerkedni, amikor feleségemet, Makó Máriát kinevezték az akkor már évek óta gazdátlan szőregi Tömörkény István Művelődési Ház élére. Ettől fogva családi életünk gyakorlatilag a művelődési házban folyt. Mária minden idejét arra fordította, hogy egyszerre bevételt teremtsen, és úgy alakítsa a művelődési ház programját, hogy az a szőregiekhez szóljon. Nehéz, de feledhetetlen évek voltak, és meghozták eredményüket, a mai, Botka László polgármestersége alatt épített, új művelődési házat.

Még szorosabbá vált kapcsolatom Szőreggel az első Rózsaünnep után. A rózsa, a rózsatermesztés története, maga Szőreg számomra is szenvedéllyé vált. Családunk mindhárom tagja teljes erővel segítette az évről-évre megrendezett eseményt. Jómagam többször tolmácsoltam a meghívott külföldi vendégeknek, pl. az olasz nagykövetnek, a Poulsen dán rózsanemesítő cég tulajdonosának, vagy a holland kereskedelmi attasénak és családjának, de ügyeltem a kiállításokon, vagy rohantam be-szerezni azt, amire az esemény során hirtelen szükség lett.

A rózsa iránti érdeklődésem egyre jobban elmélyült, ezért az utóbbi években azt a szőregiek számára kevésbé látható feladatot vállaltam, hogy a rózsaföldeken fogadtam és kalauzoltam az ország különböző részeiből érkező látogatókat. Az ebben segítségemre levő termelőktől még többet tanultam a rózsatermesztés szőregi módjáról, így ma már jobban tudom azt a célt szolgálni, hogy ország-, sőt világszerte is jobban megismerjék Szőreget, a szőregi rózsát.

Az elmúlt négy évben rossz érzés volt azt látni, hogy Szőregen ugyanaz játszódik le kicsiben, ami az országot is jellemezte. Zajos trombitaszóval kísérve, a Fidesz- Jobbik szövetség egyfős többségét kihasználva, hatalmas összegeket húzott ki a város költségvetéséből, a városlakók zsebéből. A megszerzett kereteket azonban nem tudták a többség javára felhasználni, és emiatt minden addigi érték züllésnek indult.

Szőregen csak a két megnézhetetlen szobor és a lehető legfélreesőbb helyen felállított kút költségei a rendelkezésre álló keretek közel 20%-át teszik ki, míg az idősekkel kapcsolatos kiadások alig haladják meg a 1,5%-ot.

A városrészben a járdák többsége alig járható, vannak olyan területek, ahol szinte minden eső után kiöntenek az árkok, a sportkör öltözője, WC-i harmadik világbeli állapotban vannak, a köztéri padok szétmállanak,a játszóterek ósdiak, gondozatlanok. A közösséget szolgáló intézmények környékén alig lehet parkolni.

A városrész életében résztvevők, a művelődési és a közösségi házat használók, és pl. a Rózsaünnep megrendezésében segítők köre drasztikusan csökkent! … és még sorolhatnám tovább.

Nem lehet szó nélkül hagyni a hulladékudvar ügyét. A jelenlegi, Szőreg történetében immáron ez a negyedik hivatalos megoldás, amely az eddigiek közül a leghátrányosabb a környéken lakókra, és a városrész jövedelemtermelő képességére is. A Közgyűlés Fideszes-Jobbikos többségének támogatásával, jelentős összegeket költöttek a megvalósítás előkészítésére, és ha ők kerülnek többségbe, bármikor meg is valósíthatják! Ez számomra elfogadhatatlan! Más megoldást kell találni!

Amennyiben a választások eredményeként lehetőséget kapok arra, hogy a városrészt szolgáljam, ígérhetem, hogy nem fogok az elmúlt négy évre jellemző módon gazdálkodni! A feladatok megoldásában a helyi erők széles együttműködésére és véleményére szeretnék támaszkodni. Vezetőként azokat a megoldásokat kedvelem és igyekszem megtalálni, amelyek kis befektetéssel váltják ki a szükséges eredményt.

Kérem, szavazatával támogasson engem és dr. Botka Lászlót 2014. október 12-én!

Berkesi Ottó
önkormányzati képviselőjelölt

hr-vote

A “Szőreg választ” oldalain megjelenő információk a jelöltek a lakossághoz eljuttatott anyagai alapján készültek. Amennyiben esetlegesen pontatlanságot tapasztal vagy kiegészítené a megjelent adatokat, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az info@szoreg.hu címen.