Tisztelt Szőregiek!
Újabb nyár telt el! Remélem mindenkinek jutott egy kis pihenés, kikapcsolódás. Foglalkozhatott a családjával, élhetett a hobbijának, vagy megcsinálhatta azt, amit már régen meg szeretett volna.
Július-augusztusban az élet haladt tovább a maga útján. Végre sor került a Barázda utcában a csapadékvíz elvezető beruházás befejezését akadályozó ingatlan lebontására, a hiányzó szakasz megépítésére. A munkák lezárása, az átadás-átvételre szeptember elején kerülhet sor. Kérem, hogy akinek észrevétele, kifogása van az elvégzett munkákkal, akkor azok minél előbb jelezzék közvetlenül az Önkormányzat Fejlesztési Irodájának. Többen fordultak hozzám, én továbbítottam a kéréseiket, megjegyzéseiket, de az Iroda jelezte, hogy a lakosság közvetlen jelzéseire van lehetőségük reagálni. Kérik, hogy fényképekkel illusztrált módon jelezzék gondjaikat!
Remélem, hogy az Önkormányzat által nyújtott iskolakezdési támogatásra, mindenki jelentkezett. Aki nem, az szeptember 15-ig pótolhatja!
Augusztus elején, a szokásoknak megfelelően, megemlékeztünk a szőregi csata 170. évfordulójáról. Megkoszorúztuk a Kamaratöltésnél a tömegsírban nyugvók emlékére állított keresztet, és a Hősök terén lévő emléktáblákat. Az idén mindkét helyszínen, korabeli puskából, díszlövés is elhangzott. Köszönöm azoknak, akik eljöttek meghallgatni, és azoknak, akik előadták a kis műsort. A következő alkalommal, a koszorúzás, a Hősök terén, már egy kertészetileg teljesen megújult parkban, modern, párnakövekre áthelyezett emléktábláknál fog megtörténni.
Ugyanakkor július végén nagy veszteség érte Szőreget, mert elhunyt leghűebb krónikása, Dr. Péter László professzor emeritus, Szeged megyei jogú Város díszpolgára. Laci bácsi a rá jellemző gondossággal, még ezt az eseményt is alaposan, még életében előkészítette. Pontos végakaratot hagyott hátra, és annak megfelelően, hamvait a szőregi temetőben, a felesége mellé, helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartást, majd az azt követő gyászmisét Gyulay Endre, Szeged-Csanádi egyházmegye nyugalmazott püspöke celebrálta. A város díszpolgárától, Botka László polgármester úr búcsúzott. Laci bácsi! Nyugodj békében! Barátaid, tisztelőid emlékében, és műveidben örökké élsz!
Térjünk vissza napjaink történéseihez. Államfőnk 2019. október 13-ára tűzte ki az idei önkormányzati választásokat. Több jelölt is versengett a támogató aláírások megszerzéséért. Remélem, hogy mindenki, akinek szándékában volt, megtalálta, és sikeresen támogatta, a számára kedves jelöltet. Természetesen a legfontosabb, hogy az önkormányzati választások napján minél többen menjenek el szavazni.
Mint a jelenlegi városi közgyűlésben, az „Összefogás Szegedért Alapítvány” frakciójának a vezetője egyértelmű, hogy örömmel vettem, hogy az Alapítvány vezetésével, annak zászlaja alatt jött létre az a széles összefogás, amely azt tűzte ki célul, hogy az immár 300 éve szabad várost, Szegedet továbbvigye azon az úton, amelyet Botka László, mint polgármester fémjelzett. Az elmúlt öt év tapasztalata meggyőzött arról, hogy helyes úton járnak, érdemesek a támogatásra. Külön öröm, hogy mivel sem egészségi állapotom, sem korom nem engedi meg, hogy újra induljak a választáson, egy modern gondolkozású, tettrekész fiatalember vállalta a 20. választókerületben, Szőreg és Marostő városrészekben, a jelöltséget. Az elmúlt években több ügyben is együtt dolgozva vele, meggyőződésem, hogy megválasztásával, Önök csak jól járhatnak.
Üdvözlettel:
Dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő
tel.: +36 20 295 66 21 • E-mail: berkesi.otto@szeged.eu