Katalin hava Szőregen
Szőreg védőszentjének, Alexandriai Szent Katalin havában számos közösségi rendezvényen találkoztunk, ünnepeltünk, kikapcsolódtunk vagy éppen emlékeztünk.
Az idén jubilál az Ezüsthajúak Nyugdíjas Egyesülete, ez alkalomból köszöntöttük az egyesület aktív tagjait és emlékeztünk azokra, akik már nem lehettek velünk a kerek évfordulón.
Az egészséges életmód jegyében a Szőregért Alapítvány 13. alkalommal szervezte meg a Szőregi Egészségnapot, melynek keretében több mint száz orvos-beteg találkozó valósult meg szűrővizsgálatok keretében. A Művelődési Ház – csatlakozva az Egészségnaphoz – egy héten át szervezett ismeretterjesztő előadásokat, tanfolyamokat és közösségi programokat.
Helyi civil szervezetekkel találkozva konzultáltunk Szőreg helyzetéről és a szervezetek munkájáról, jövőbeni terveiről. Ezek a szervezetek és a szőregi intézmények összehangolt éves programjaiból állítjuk össze a 2020-as rendezvénynaptárunkat, melyet januárban juttatunk el Önökhöz.
Katalin napja alkalmából bálat tartott a Rózsahölgyek Rendje és a Művelődési Ház, ahol öt új Rózsahölgyet is avattak. A templombúcsút követő napon csodálatos őszi napsütésben telt az idei Szőregi Katalin Búcsú. Kézműves foglalkozások, gyermekkoncert, bábelőadás, kirakodó vásár és közösségi futás várta a Művelődési Ház környékére érkezőket. November végén ötödik alkalommal emlékeztünk meg dr. Farkas Katalinról a Kossuth Lajos Általános Iskolában róla elnevezett emlékteremben.
Az elmúlt hónapban teljes átépült a katolikus templom feljárója, a kerékárút szerb temető előtti szakaszán kijavításra került a megrongálódott felület. A Hősök tere megújulása a tervek szerint halad, a szőregi kivitelező a napokban kezdi meg a növényzet telepítését.
A december ünnepvárás, készülődés, a karácsonyi ünnepkör jegyében telik. A mára hagyományossá vált Szőregi adventi Gyertyagyújtásokra invitálom Önöket és Családjukat szombat délutánonként a Rózsák terére. Minden alkalommal szőregi óvodások és diákok ünnepi műsorral készülnek, majd Nagy Róbert plébánossal együtt gyújtjuk meg a hit, a remény, az öröm és a szeretet gyertyáit. Az ünnepségek után teával, forralt borral, zsíros kenyérrel és jó kedvvel kezdeményezünk beszélgetéseket az adventi koszorúnk körül.
December 15-én hatodik alkalommal lesz Szőregi Mikulás Futás, ahol a testmozgás mellett a Szivárvány Autizmus Egyesületet és a Gemma Központot is segíthetik a rajthoz állók. A Művelődési Ház közös játékra, kalandra hívja Önöket. Az Adventi Ablakdísz Vadászaton minden vasárnap egy-egy ház karácsonyi díszbe öltözött ablakát kell megtalálni és fényképet készíteni róla. Kellemes kikapcsolódást és jó vadászatot!
December 7-én a gyertyagyújtás után várjuk a Rózsák terére Szőreg Mikulását. Évek óta dolgozunk együtt a Karitáció Alapítvány Bohócdoktoraival. Az idei évben is csatlakoztunk a „Csokit gyűjtünk – csokit osztunk” akciójukhoz. Remélhetőleg a tavalyi mennyiséget is meghaladó óriás csokicsomagot tudunk december 14-én átadni a Bohócdoktoroknak, hogy ezzel is segítsük nagyszerű munkájukat.
A Szőregi Advent Angyala akció keretében idén karácsonykor a Szőregi Gazdabolt (Agrianter Kft.) és vásárlóik segítségével tudjuk teljesíteni négy szőregi kisiskolás karácsonyi kívánságait. Az ajándékokat a szeretet gyertyájának meggyújtását követően adjuk át.
Karácsonyra készülődve kívánok Önöknek, Családjuknak és közösségünknek kellemes ünnepeket, összetartó, szeretetteljes és együttműködő új esztendőt. A közösség mi vagyunk.
Avramov András, önkormányzati képviselő
Szőregi Regélő, 2019. december