Augusztus közepén nagy öröm volt számunkra (mind a szőregieknek, mind az újszegedieknek), hogy a Thököly utcai körforgalom átadásra került. A szőregi útra kihajtók ezek után nagy biztonsággal közlekedhetnek.

Tovább folytatódik Szőregen a kerékpárút építése. Mégegyszer szeretnék mindenkit megkérni, hogy türelemmel fogadják az építőket, hiszen minden építkezés kellemetlenséggel jár, de a végén mindannyiunk örömére szolgál, hogy Szőregen biztonságosan lehet kerékpárral közlekedni. A kirendeltségen elérhető egy telefonszám, amelyen bárki, bármilyen az építkezéssel kapcsolatos problémáját jelezheti a kivitelezőnek.

Szeretném felhívni a lakosság figyelmét, hogy kerékpártárolót helyeztünk el Szőreg bejáratánál a Kamara-töltésen.

Nagy örömmel szeretném jelezni, hogy megoldódik a 60 és 60Y jelzésű buszok hétvégi járatainak visszaállítása, így a jövőben nem kell Újszegeden átszállni, hanem a busz végigmegy a Mars térig. Emlékeztetőül szeretném felidézni, hogy a közgyűlés februári ülésén döntött a két említett járat menetrendjének módosításáról. Mint már akkor is jeleztem, számomra ez teljesen elfogadhatatlan döntés volt, ezért szolgál örömömre, hogy Kalmár Ferenc városüzemeltetési tanácsnokkal és a Tisza Volánnal történt többszöri egyeztetés során sikerült a problémát megoldani.

Ismét megrendezésre került a Rohonyi dombnál a deszki kerékpárosok, görkorisok fogadása, az immár évek óta tartó jó kapcsolatok továbbápolása. A mostani eseményt kibővítettük a farönk dobással, melynek nagy sikere volt. Ezután a szőregi részönkormányzat tagjainak és a Kossuth Lajos Általános Iskola pedagógusainak részvételével Deszken folytatódott az esemény a pörköltfőző versennyel.

Október 6-án reggel 8 órától tovább folytatódik az évek óta megkezdett takarítás a Rohonyi dombnál. Mindenkit sok szeretettel várunk. Egyben jelzem, hogy itt tartom reggel 8 és 9 óra között a fogadóórámat is.

Rózsavölgyi József, önkormányzati képviselő