A Makai út szélén az elmúlt napokban hatvan nemes fát ültettek a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai. Reméljük, szép színes foltjai lesznek a Szőregre vezető útnak. Társadalmi munkában, nagy összefogással a Rohonyidomb rendbehozatalát és takarítását megkezdtük, amelynek során rátaláltunk az 1930-as években állított hat méter magas vaskeresztre.

A munkálatokat idén őszre befejeztük ugyan, de tavasszal folytatjuk, s reményeink szerint a keresztet is
felújítjuk.

Lakossági fórumot tartottunk az idősek otthonáról, amelyre meghívtuk Mózes Ervin címzetes főjegyző urat, aki biztosított bennünket: közösen mindent megteszünk, hogy az idősek otthona más működési keretek között – a szőregi művelődési házhoz rendelve –, megmaradjon és szolgálja a falu kulturális életét.

Bizonyára mindenki észrevette a Hősök terén felújított hirdetőtáblán lévő óriási Szőreg-térképet, ami remélhetőleg segíti a tájékozódásban a falunkba érkező vendégeket.

A csempebolt előtti téren az őstermelőknek négy asztalt helyeztünk el, hogy számukra kulturáltabb értékesítési felületet biztosítsunk.

Elkészült a szerb templom lábazata, amelyre – állagmegóvási megfontolásból – már évek óta óriási szükség lett volna. A november végi Szent Katalin-napi búcsúra készülve – a képviselői alapból – megjavíttattuk a toronyórát és a sekrestye elé is új tetőt készítettünk, valamint megújult a Szentháromságszobor és a kerékpártároló is.

Rózsavölgyi József