2016. szeptember 17. szombatAz 1879-es szegedi árvíz idején a város temetői is víz alá kerültek, így Újszegeden, a kamratöltés mellett jelölték ki a víz áldozatainak nyugvóhelyét. Közös síremléküket, egy fehér mészkőobeliszket 1906-ban, a Szent Dömötör-templomban tartott gyászmise után avatták, templomi zászlók alatt fölvonuló tömeg és díszruhás lovasrendőrök részvételével. Itt nyugszik többek között Rigó Jázon filozófus, egyetemi tanár, Bába István ügyvéd, Ormos Gerő Vilmos író, Tandori Károly matematikus, Lengyel András György újságíró, Oláh Anna tekéző, Perjési László megyei tanácselnök. A Kulturális Örökség Napjai idei temetősétáján a Szőregi útról nyíló sírkert történetével, s az ott elhantolt jeles személyek életútjával ismerkedhettek meg az érdeklődők.