A szegedi idegenvezetők többéves hagyományt folytatva idén is ingyenes városnéző sétát szerveznek az 1879-es Nagyárvíz emléknapján, március 12-én, csütörtökön Szeged belvárosában. Az Árvízi emlékműtől 9 és 15 óra között indulnak csoportok az „újjászületési” sétára, igény szerint fél- és egész óránként.

Szeged történetének legnagyobb katasztrófáját 1879. március 12-én élte át. A Tisza a város kilencvenöt százalékát elsöpörte. A 73 ezer lakos közül hatvanezer földönfutóvá vált. A katasztrófa közvetlen oka az volt, hogy a Tisza árja a partokkal párhuzamosan haladó töltéseket Szegedtől északra, mintegy 20 kilométer távolságra, Petresnél átszakította, a várost az árvíz valósággal hátba támadta és északnyugatról, Rókus felől nyomult be mindent elsöpörve.
1879. március 12-én csak a város legősibb, legkiemelkedőbb része, a Palánk környéke maradt szárazon. Szeged többi részét elnyelte az ár, belső és külső területén 36 ezer 200 holdnyi terület került víz alá.

Szeged – európai segítséggel – gyorsan újjáépült: 1883-ra 26 kétemeletes, 211 egyemeletes, 836 magasföldszintes, 1314 földszintes és 246 udvari lakóház épült, valamint 514 műhely, istálló, szín készült el négy esztendő alatt. A szegediek megmenekülésük emlékére fogadalmat is tettek: templomot emelnek Szűz Mária tiszteletére.

Az elmúlt százharmincnégy esztendőben a város minden év tavaszán megemlékezett a víz pusztítása utáni újjáépítésről, Szeged újjászületéséről.

A szegedi idegenvezetők többéves hagyományt folytatva idén is ingyenes városnéző sétát szerveznek az 1879-es Nagyárvíz emléknapján, március 12-én, csütörtökön Szeged belvárosában. A találkozási pont az Árvízi emlékmű, ahonnan 9 és 15 óra között indulnak a csoportok, igény szerint fél- és egész óránként. A belvároson át vezető útvonal bejárása során a résztvevők megismerhetik a természeti katasztrófa előzményeit, lefolyását és az újjáépítés történetét.

Ebben az évben kiemelt figyelmet fordítanak Vedres István munkásságának bemutatására, mivel a neves városépítész, vízmérnök születésének 250., míg halálának 185. évfordulójára emlékezünk 2015-ben. Ehhez is kapcsolódóan a séta utolsó állomás a városháza, amelynek elődjét Vedres István tervezte meg.

szeged.hu

Borítókép: Fotó: szeged.hu