Nem kell ahhoz tanyára költözni, hogy haszonállatot tartsunk – baromfit, nyulat és kecskét is nevelhetünk családi házunk kertjében. Fontos azonban, hogy betartsuk az előírásokat.

– A férjemmel mindketten vidéken születtünk. Falun teljesen természetes az állattartás. Mivel nagyon szeretjük őket, úgy döntöttünk, családi házunk kertjében berendezünk egy kis baromfiudvart – mondja Molnár Imréné, aki a szegedi gyermekklinikán dolgozik asszisztensként. Számára kikapcsolódást jelent, ha egy fárasztó nap után az állatokkal foglalkozhat.

Elég tojást adnak családnak

– Minél színesebb az állatállomány, annál izgalmasabb az udvar – vallja az asszony. Minden reggel a jószágoknál kezdi a napot. Enni és inni ad a tizenegy tyúknak. Mellettük nyolc csirkét, egy kakast, négy kacsát és három nyulat is tartanak. A tyúkok naponta hat-nyolc tojást tojnak, ez bőven elég a családnak. Előfordul, hogy még a távolabbi rokonoknak is adnak, vagy a hajléktalanoknak juttatnak belőlük.

A nagy melegben jobban oda kell figyelni az állatokra. Ilyenkor többször cserélik a vizet, a nyuszik ketrecét pedig ventilátorral hűtik.

Szegedi szabályok

Szegeden az állatok tartását rendelet szabályozza. Csak közegészségügyi, állat-egészségügyi és építésügyi előírásoknak megfelelő körülmények között folytatható, mások jogainak sérelme nélkül – tudtuk meg Marschalekné Wágner Angelikától, a szegedi önkormányzat általános igazgatási irodájához tartozó közigazgatási csoport vezetőjétől.

Kisállatból hármat

Az építési szabályzat övezetekre osztja Szegedet, így határozza meg, mely városrészben milyen haszonállat tartható. Sűrűn lakott területen és üdülőterületen például egyáltalán nem élhet mellettünk haszonállat. Ha 720 négyzetméternél kisebb alapterületű a kertünk, akkor nagyállatot, vagyis szarvasmarhát, lovat, szamarat, öszvért és bivalyt nem gondozhatunk. Kisállatból is legfeljebb három darabot tarthatunk. A rendelet szerint kisállat a sertés, a juh és a kecske. Családi szükségletre, kertvárosi részben százhúsz „egyéb kisállatot”, vagyis baromfit, galambot, nyulat gondozhatunk.

A rendelet nem szabályozza, hány három hónapnál fiatalabb jószágot nevelhetünk otthon, kivéve a nyúl és a sertés esetében. Ezek közül a három hónaposnál fiatalabbak is beleszámítanak a megengedett keretbe.

Bobkó Anna, delmagyar.hu, 2008. július 8.