A kenuegyesek 1000 méteres döntőjében Vajda Attila ért célba elsőként, egy hajó előnyt szerzett az olimpiai címvédő David Callal szemben. Vajda Attila világ- és Európa-bajnok, eddigi legjobb olimpiai eredménye egy bronzérem volt.

Vajda Attila fantasztikus versenyzéssel nyerte a kenuegyesek 1000 méteres számát (3:50.467), csaknem egy hajó előnyt szerzett a végére az olimpiai címvédő spanyol David Callal szemben (3:52.751). A harmadik helyen a kanadai Thomas Hall ért célba (3:53.653).

Vajda Attila a rajt után még nem tűnt ki a mezőnyből, 250 méternél nem jelölték a leggyorsabb négy versenyző között sem. Az üzbég Vagyim Menkov óriási előnnyel haladt az élen, a táv felénél elhúzott ellenfeleitől. Vajda Attila ekkor kezdett feljönni, 750 méternél már átvette a vezetést, és magabiztos fölénnyel ért célba.

„Bajnok vagyok!” – kiáltott fel, miután kiszállt a hajóból. „Úgy jöttem ki, hogy nyerni akarok, és köszönöm egy embernek, aki nem lehetett itt, de fentről figyelt engem, és az egész csapatot. Köszönöm Koló!” – nyilatkozott az MTI-nek Vajda. „Nagyon sok erőt adott a küzdeni akaráshoz, nagyon nehéz volt az egész verseny, ő végig velem volt, és az utolsó ötvenen már nem kellett, hogy velem legyen.”

Vajda hozzátette, nem gondolta volna, hogy ő szerzi a magyar küldöttség első aranyát. „Arra gondoltam, hogy a kajakosok, kenusok között én leszek az első. Az volt a lényeg, hogy a táv elején az elsőkkel menjek, és végét meg tudjam nyomni. Ehhez nincs mit hozzátenni, fantasztikus érzés, csak így tovább!”

Vajda Attila 25 esztendős, de már második olimpiáján vesz részt. Négy éve Athénban remekül ment, ez akkor ott bronzérmet ért, amivel kellemes meglepetést okozott magának és a sportág vezetőinek is.

Azóta tavaly nyert Eb-t és vb-t is; a 2006-os szegedi világbajnokságon úgy lett harmadik, hogy nem sokkal a verseny előtt elvágta a lábát. Végül felépült, és még a dobogóra is felállhatott.

Pekingbe is abszolút esélyesként érkezett, edzője már a felkészülés végén úgy fogalmazott, a legtechnikásabb versenyző a világon, fizikuma kiváló, mentálisan pedig képes felnőni egy olimpiai döntőhöz is, így csak sérülés vagy betegség gátolhatta volna meg a győzelmét.

Az ezres szám Vajda Attila erőssége, de ötszázon is kezd feljönni, így a szombati döntőben is figyelnünk kell rá.

index.hu, 2008. augusztus 22.