Újra kinyitják azokat a szegedi rendőrőrsöket, amelyeket a korábbi megyei főkapitány, Piros Attila záratott be. Ő a bezárást azzal indokolta, hogy a rendőröknek az utcán a helyük.

Felújítják és újra kinyitják a tavaly év elején bezárt szegedi rendőrőrsöket, erősítette meg információinkat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya. Egy szűkszavú közleményt küldtek, amelyben azt írták, hogy a Tarjánvárosi Rendőrőrs felújítása már be is fejeződött, és ott már múlt hét péntek óta vannak is rendőrök. Az Újszegedi Rendőrőrs felújítása viszont még tart, a tervek szerint március 31-én fejezik be a munkát. A belvárosi őrsről nem írtak.

A rendőrőrsöket a korábbi főkapitány, Piros Attila záratta be. „Megnéztem a három szegedi rendőrőrs munkáját, és az adatok alapján döntöttem amellett, hogy az ott dolgozó kollégák jobb helyen lesznek a szegedi kapitányságon és az utcákon. A rendőri tevékenység ugyanis, ha hiszi, ha nem, mérhető. Az előző struktúrában, tehát míg voltak őrsök, azaz tavaly, a Szegedi Rendőrkapitányságon 100 bűncselekményből 39-nek tudtuk megnevezni az elkövetőjét, most 67-nek. Minden rendőrre szükségem van, de a számok azt igazolják, hogy a három rendőrőrsre viszont nincs. A rendőröknek pedig az utcákon kell lenniük” – indokolta a tábornok lapunknak adott tavaly júniusi interjújában a döntését.

Ez egyébként sok szegedinek nem tetszett, ráadásul Piros Attilának voltak még tervei a megyei rendőrséggel kapcsolatban. Szintén lapunknak mondta azt, hogy elgondolkozott rajta, hogy tíz kilométerre egymástól kell-e két rendőrkapitányság. Szentesről és Csongrádról beszélt ekkor. Azonban a szentesiek és a csongrádiak is megúszták, mert Piros Attilát alig tíz hónap után menesztette a belügyminiszter. Hogy miért kellett mennie egyik napról a másikra, az továbbra is rejtély. Úgy tudjuk, hogy a tábornok azóta Budapesten van, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen oktat vezetéselméletet.

Suki Zoltán, delmagyar.hu

Borítókép: Google Streetview