Ismét van házi gyermekorvosi ellátás Szőregen: elindult Szeged első vegyes praxisa. Egy évig Újszegedre kellett hordaniuk a szülőknek a kicsiket, a háziorvosi rendelő kibővítésével és önkormányzati engedéllyel azonban lehetővé vált, hogy a helyi háziorvosok ellássák őket is.

Többször beszámoltunk róla: a korábban Szőregen praktizáló gyermekgyógyász doktornő nyugdíjba ment tavaly májusban. Értékesíteni nem tudta praxisát, de még ingyen sem kellett senkinek, ezért a korábban ide járó betegeket a legközelebbi, Korondi utcai rendelő három orvosa között osztották szét. A szőregi felnőttpraxist működtető háziorvosok már akkor jelezték: vegyes praxist működtetve szívesen ellátnák ezt a feladatot, amit az önkormányzat engedélyezett is számukra. Ilyenre egyébként eddig még nem volt példa: nagyvárosokban külön házi gyermekorvosi rendelések vannak, gyermekgyógyászokkal. Falvakban, kistelepüléseken azonban ez már bevett forma: a háziorvosok látnak el mindenkit újszülöttől 100 éves korig.

A szőregi praxist üzemeltető Szántó Gergely és Csergő Tibor év eleje óta azon dolgoztak, hogy a rendelő feletti régi szolgálati lakást gyermekrendelővé alakítsák át. Egy hete pedig már betegeket is fogadnak az új részlegben, ahol két rendelő, egy védőnői szoba és két váró fogadja a gyerekeket minden hétköznapon.

– A munkákban, dekorálásban sokat segítettek barátaink és az asszisztensek is – mesélte Szántó Gergely, aki ottjártunkkor éppen helyettesítette a gyermekek ellátását végző Patocskai Anna családorvost. Vivien kártyája az elsők között került át Szőregre – a hároméves kislányt egy évig a Fő fasorra hordta orvoshoz édesanyja. – Jelentős könnyebbség, hogy végre helyben is van gyermekellátás. Nem mindegy, mennyit kell utazni orvoshoz. Eddig vagy bebuszoztunk Szegedre, vagy a mamát kértük meg, hogy vigyen el bennünket autóval – mondta Naszradi Judit.

Szántó Gergely elmondta, aki a szőregi rendelésre szeretné hordani gyermekét, nem kell mást tennie, mint személyesen vagy telefonon jelezni ezt az igényt, majd az átkérő nyilatkozatot aláírni. Minden mást elintéznek a rendelő munkatársai.

Timár Kriszta, delmagyar.hu

Borítókép: Fotó: Török János. Forrás: delmagyar.hu