Előre tervezett akcióban a héten többször is repülőről permetezték a szúnyogokat Szegeden, hogy így gyérítsék az állományt. A városban emellett folyamatosan ölik biológiai kezeléssel is a vérszívók lárváit.

Fotó: delmagyar.hu

Fotó: delmagyar.hu

Az utóbbi időszakban elszaporodtak a szúnyogok a városban. A gyerekek lábán és karján elkapart csípések tucatjai éktelenkednek – egy játszótéri délután alatt is összemarják őket a vérszívók. Gyálarétről pedig azt jelezték olvasóink, már napközben sem lehet megmaradni a szúnyogoktól.

Jó hír, hogy a kémiai gyérítést koordináló katasztrófavédelem megrendelésére a héten megkezdték Csongrád megyében is a légi irtást: a napokban Szeged felett már lehetett látni permetező repülőt. – Összesen 48 ezer hektárnyi légi, illetve 31 ezer hektárnyi földi gyérítést végeznek a megyében – mondta el Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes sajtószóvivője.

Hozzátette: arról egyelőre nincsenek adataik, hogy idén több-e a szúnyog, mint az előző években. Az előre ütemezett gyérítések után derül majd ki, hogy milyen lakossági visszajelzések érkeznek. Ha ugyanis valahol sok a szúnyog, azt a katasztrófavédelemnek kell jelezni, amely három napon belül intézkedik, amennyiben szükséges.

A lárvákat a város irtja

Szegeden akkor is irtják a vérszívókat, amikor nem látunk repülőt a lakott területek felett. 2012 óta a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. saját rendszert alakított ki és üzemeltet Szegeden. – Az országban egyedülálló módon nálunk nem csak súlyos krízishelyzetben és csak radikális, kémiai módszerrel gyérítjük a vérszívókat, folyamatosan zajlik a biológiai gyérítés is. A szegedi 150 vizes élőhelyen baktériumtenyészettel kezeljük a területet, amely kizárólag a csípőszúnyog-lárvákat irtja – mondta el Makrai László, az önkormányzati cég ügyvezető igazgatója.

Timár Kriszta, delmagyar.hu

Borítókép: Fotó: delmagyar.hu