Az országban egyedülálló kezdeményezést karolt fel Újhelyi István szegedi országgyűlési képviselő. Deszken, Újszentivánon és Tiszaszigeten, valamint Kübekházán és Szőregen a közelmúltban alakultak meg az ifjúsági önkormányzatok.

– Hétmillió forint támogatást szereztem a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól egy mintaprojektre, aminek célja a kistérség ifjúsági életének fellendítése. Miután ezeken a településeken megalakultak az ifjúsági önkormányzatok, a következő lépés a térségi társulás létrehozása lesz – magyarázta Újhelyi István, aki egyébként tegnap Szőregen találkozott az ifjú polgármesterekkel, valamint a képviselő-testületek tagjaival.

– Biztosítottam a fiatalokat arról, hogy a jövőben úgy tekintek rájuk, mint mint bármelyik képviselőre a körzetemben. Bármilyen ügyben bármikor fordulhatnak hozzám bizalommal. Ígéretet tettem arra is, hogy amennyiben hasznos célra fordítják a támogatást, okoasan használják fel a pénzt, a jövőben plusszforrásokat szerzek az ifjúsági önkormányzatokanak – mondta az országgyűlési képviselő.

A tizenhét éves Frányó Szilvia, Deszk ifjúsági polgármestere elmondta: az ifjúsági napok, bulik és táborok mellett kulturális rendezvényeket, ünnepek alkalmával pedig különböző műsorokat szeretnének szervezni.