A haszonnövények biológia védelmére fejlesztett ki egy forradalmian új eljárást a szőregi Chili Produkt Kft. Az innováció lényege, hogy különféle illatanyagokkal „elrejtik” a növényeket a kártevők elől, akik így nem ismerik fel azokat és ezért kárt sem tudnak tenni a növényekben. A biológiai védekezésnek ezt az új eljárását egy saját termékfejlesztés keretében dolgozta ki a fűszernagykereskedelemmel és -feldolgozással több mint tíz éve foglalkozó vállalkozás. A megvalósításra 162 millió forint európai uniós támogatást nyertek. A tervek szerint jövőre indulhat a biológiai permetszer gyártása.

– A Chili Produkt Kft.-t – közel harmincéves élelmiszer-kereskedelmi tapasztalattal és háttérrel – 2009-ben alapítottuk fűszerpaprika őrlemények, fűszerek és zöldségszárítmányok, valamint fűszerkeverékek nagykereskedelmi forgalmazására –mondta a vállalkozás egyik ügyvezetője, Hovorka Norbert.

Mára már jelentős partnereik között tudhatják a hazai és külföldi húsipari, sütőipari cégeket, élelmiszeripari termékek előállításával foglalkozó, fűszerkeverékeket készítő, valamint konzervipari termékeket gyártó üzemeket. Partnereiket ma már egy kilogrammos és az alatti – úgynevezett – gasztro kiszerelésekkel is kiszolgálják.

– Nemcsak forgalmazzuk, de fel is dolgozzuk a fűszereket. Ma már különféle fűszerkeveréketek is gyártunk, vagy megőröljük azokat, a felhasználók által kívánt méretűre. Egy gőzsterilizáló berendezéssel pedig a vevők igényeinek megfelelően állítjuk be a termékeink mikrobiológiai paramétereit.

Közel száz különféle terméket tartanak ma már szortimentjükben, amik számát folyamatosan bővítik.

Az olyan ismert alapfűszerek, mint a paprika, a bors, a kömény, vagy a különféle zöldségszárítmányok és édesipari termékek mellett, többek között fahéjat és szegfűszeget is forgalmaznak, de a harmadik világból érkező egzotikus fűszereket is feldolgoznak.

– Az értékesítési munkánk során figyeltünk fel arra, hogy rohamosan nő a kereslet a bio- és fenntartható termékek iránt. Ezért mi is igyekeztünk ebbe az irányba továbbfejleszteni a termékeinket, hogy minél több lábon álljunk. Folyamatosan komplex megoldásokat igyekszünk keresni, így jutottunk el egy teljesen új technológiájú bio növényvédőszer kidolgozásáig.

Az ötletet a fűszerkeverékek gyártása során használt illóolajok adták: ami nekünk, embereknek kellemes, vonzó illat, az több kártevőt taszít, elriaszt attól, hogy a növényekre támadjon.

A gyümölcsfákon végzett kísérletek során bebizonyosodott, ha egy illatfelhőbe rejtik el a megvédendő növényeket, sikerül becsapni a kártevőket, és távol maradnak anélkül, hogy az egészségre káros vegyszereket kellene alkalmazni.

–  Úgy látjuk, sikerült becsapnunk a kártevőket!

Szerencsére nemcsak ők, hanem a mikró-, kis- és középvállalkozásokat segítő fejlesztések támogatására kiírt GINOP Plusz pályázat bírálói is láttak fantáziát az ötletben, ezért 162 millió forinttal támogatják a bői és fenntartható növényvédelmet segítő ötletet, amelynek megvalósításához közel 50 millió forintot tesz hozzá saját forrásból a szőregi vállalkozás.

Jelenleg a bio gazdálkodók vagy kis dózisban használnak vegyi anyagokat tartalmazó permetszereket, növényi lemosókat, amelyeket kis mennyiségben engedélyeznek ugyan, de az összetevőik nem minősülnek sem fenntartható módon előállított anyagoknak, sem bionak. Természetes összetevőkből álló szerek pedig nem álltak eddig rendelkezésre megfelelő hatékonysággal. Erre jelenthet jó megoldást a Chili Produkt Kft. új fejlesztése.

– A pályázat segítségével még az idén felépítünk egy 325 négyzetméteres üzemcsarnokot és beszerezzük a gyártáshoz szükséges gépsort is. A termelés és értékesítés várhatóan a jövő elején indulhat el – mondta Hovorka Norbert.

Az új bio permetszert elsősorban lakossági felhasználására szánják, ezért kisebb kiszerelésben, por és folyékony formában is piacra fogják dobni.  A kertészkedők pedig hagyományos permetezővel tudják majd kijuttatni a természetbarát szert a növényekre.

A jelenleg két műszakban termelő cég 40-42 munkatársat foglalkoztat, az új részleg beindításához szükséges munkaerőt részben átcsoportosítással, részben új emberek felvételével szeretnék megoldani.

Ha az öt-hat tagból álló termékcsalád idehaza sikeres és népszerű lesz, nyitni szeretnének a külföldi országok felé is. (X)

Rafai Gábor, szeged.hu

Borítókép: A vállalkozás egyik ügyvezetője, Hovorka Norbert. Fotó: Iványi Aurél