Nem okoz majd gondot az építőipari árak növekedése a szőregi Makovecz-kápolna építésénél, mert 290 millió forintra emelték a forrást.

Ahogyan arról nyáron már be­­számoltunk, a Makovecz Im­re-életmű gondozásának folytatása céljából a kormány számos fejlesztést támogat hazánkban, ezáltal épülhet meg 115 millió forint kormányzati forrásból a Makovecz-kápolna a szőregi temetőben. Akkor a tervezést végző Makona Kft. vezető terve­zője már jelezte: a támogatás csupán a kápolna megépítésére lesz elegendő, a teljes kivitele­zéshez további forrásra lesz szükség, figyelembe véve, hogy az építőiparban évente 20–30 százalékos árnövekedés várható. Úgy tűnik, a probléma megoldódik, ugyanis további 175 millió forintos támogatásról biztosította a kormány az építtető Szeged–Csanádi Egyházmegyét.

Bemutatják a terveket

– Nagy öröm számunkra, hogy pluszforrást kaptunk, hiszen a korábbi döntés óta jelentősen nőttek az árak az építőiparban, de szerencsére a kormány ezt szem előtt tartotta. A már el­­nyert forrásból nem skiccek, hanem a tervek készültek el, ezeket hamarosan sajtótájékoztatón mutatja be a Makona Kft. Bízom benne, hogy lassan az építési engedélyre is beadhatják a kérelmet – nyilatkozta lapunknak Rózsavölgyi József, a kápolnaépítés egyik kezdeményezője.

10 évet vártak rá

A tervezett egyházi épület kezdeményezője B. Nagy László or­­­­szággyűlési képviselő, Ró­­zsavölgyi József volt önkormányzati képviselő és Miklós Péter történész volt még 2010-ben, azóta várták, hogy pozitív döntés szülessen a tervről, amelyet a városrész településrendezési programja is tartalmaz.

Fő motívum a rózsa lesz

Rózsavölgyi József kiemelte, tíz év után végre beérni látszik munkájuk gyümölcse, amelyhez a terveket még maga Makovecz Imre, a magyar organikus építészet megteremtője és legjelentősebb mestere készített el, és 2010-ben ő maga is itt járt a megbeszélésen. A volt képviselőtől megtudtuk, az épület fő motívuma Szőreg jellegzetes virága, a rózsa lesz. A kápolnában három szobor is helyet kap, míg az épület körül urnák elhelyezésére is lesz lehetőség, ami Rózsavölgyi szerint mégiscsak méltóbb temetkezési lehetőség, mint ha egy falba kellene betenni a hamvakat tartalmazó urnákat.

A tervek elkészültek, és ha az engedélyek megvannak, ki­­írják a közbeszerzést, ami 2-3 hónapot vesz majd igénybe annak függvényében, hogy hány körben kell meghirdetni a pályázatot. Ezek után indulhat meg a kivitelezés.

Kiss Anna. delmagyar.hu