„Pártállástól függetlenül minden településvezető el tudja engedni magát, politikáról szinte egyetlen szó sem esik, családias a hangulat.”

Tizenöt éve főzik a finomabbnál finomabb bográcsos étkeket a Csongrád megyei polgármesterek a deszki falunapokon: így tettek most szombaton is.

– Csizmadiáné Kati ötlete volt tizenöt évvel ezelőtt, hogy a Csongrád megyei települések polgármesterei mérjék össze főzőtudományukat a deszki falunapokon. Az ötlet bevált, pártállástól függetlenül minden településvezető el tudja engedni magát ezen az eseményen, politikáról szinte egyetlen szó sem esik, családias a hangulat – mesélt a kezdetekről Király László deszki polgármester. Az önkormányzati voksolások előtti utolsó főzőversenyen a településvezetők csak annyit kérdeztek egymástól, hogy lesz-e kihívója a másiknak a választásokon. Kiderült, hogy a többségnek nem, így azt mondták, hogy jövőre is polgármesterként szeretnék kezükben tartani a fakanalat Deszken.

A bográcsokban megannyi finom pörkölt készült: a többség marhával és birkával próbálta levenni a lábáról a zsűrit. Akadtak azért kivételek is, Matuszka Antal zákányszéki polgármester például zúzából és kakastaréjból főzött pörköltet, amibe az íze kedvéért egy disznóláb is belekerült. – Legalább húsz kakas bánta ezt a bográcsost. Szögihögyi bográcsos a neve, édesanyám az ottani kisvasút melletti állomás környékén született. Nagy szemű tarhonyát készítek mellé, ez így dukál – mondta a zákányszéki polgármester.

Gyuris Zsoltzsombói településvezető egy 1800-as évekből származó bográcsban csinált XXI. századi fitness töltött paprikát. – Egyelőre ezt még nem neveztem be a versenybe, mert bográcsban most csináltam ilyet először. Ha jól sikerül, jövőre már biztosan ezzel indulok. Sertés helyett csirke van benne, barna rizzsel van összekeverve a hús. Sima cukor helyett nyírfacukorral édesítettem. Ezért kapta a fitness paprika nevet – magyarázta.

A díjnyertes pörkölt(maradék). Fotó: Rakonczai Árpádné facebook oldala

A díjnyertes pörkölt(maradék). Fotó: Rakonczai Árpádné facebook oldala

A legjobb marhapörköltet a XV. polgármesterek főzőversenyén a zsűri szerint Rózsavölgyi József szőregi önkormányzati képviselő készítette, míg birkában Csányi László mórahalmi alpolgármester nem talált legyőzőre. Egyéb kategóriában Sánta Ferenc csengelei polgármester sült halas tálja végzett az első helyen.

Kiss Gábor Gergő, delmagyar.hu

Borítókép: A díjnyertes pörkölt(maradék). Fotó: Rakonczai Árpádné facebook oldala