Óriási sikert hozott az ötödször megrendezett fesztivál

Közös családi piknikkel ért véget tegnap az ötödik szőregi rózsaünnep. A három nap alatt számos program, bemutató és kiállítás várta az érdeklődőket. Szombaton este a szabadidőközpont katlanjában több ezren voltak kíváncsiak a népszerű előadók koncertjeire.

Csak a vakszerencse segített annak, aki elvesztett társát meg tudta találni a szőregi rózsaünnep szombat esti kavalkádján. Ugyanis a szabadidőparkban felállított színpad köré több ezren gyűltek össze, hogy meghallgassák kedvenceiket. Lagzi Lajcsi és barátai három órán keresztül szórakoztatták a közönséget.

– Olyan, mintha a Szigeten lennénk – mondta egy srác barátnőjének, miközben lenéztek a szánkódombról a szabadidőközpont katlanjában sürgő-forgó tömegre. A kék ponyvával fedett hatalmas színpadot színes fények világították meg, a füstgépek által okádott füst összekeveredett a táncoló lábak által felvert porral. A vendéglátósok és az árusok sátrainak lámpái pedig föntről nézve egy saját farkába harapó fénykígyót ábrázoltak, ahogy a színpad két oldalától kiindulva a főbejáratnál összeértek.

Az idei karneválra kétszer annyi járművet díszítettek fel a szőregiek, mint tavaly. Összesen 34, a legkülönféle fajtájú két- és négykerekűvel vonultak fel a karneválozók szegedi városrész utcáin. Volt, aki a kerékpárját, más pedig a traktorát borította be rózsával. A legszebb látványt a lovas kocsik, illetve a fiákerek nyújtották. Még a lovakat is virágok díszítették. A kocsikon ülők pedig rózsát osztogattak és szirmot szórtak a nézelődők közé.

– Anyu! Mi az a nagy sárga kupola ott a kocsin? – bökött egy fiúcska a sárga, kék, fehér és vörös rózsából kirakott hatalmas szent koronára. Édesanyja elmagyarázta neki, hogy az első magyar királyt ezzel koronázták meg. A kisfiú a válasz végét meg sem várta, hanem rohant, hogy minél többet össze tudjon szedni a feléje dobott két maréknyi sziromból.

A Zsomboy’s együttes vasárnap hajnalig húzta a talpalávalót. Az utcabál végére sem akart szűnni a jókedv, többen kocsiba ültek vagy felszálltak a különbuszokra, hogy a Belvárosban folytassák a mulatozást. A tegnapi nap viszont már jóval csöndesebben telt. A szabadidőközpontban felállított bográcsok mellett a családok közösen főzték meg ebédjüket. Néhányan úgy döntöttek, hogy egy-egy gyógysörrel orvosolják másnaposságukat.

Kormos Tamás
Délmagyarország, 2003. június 23.