A szoreg.hu felajánlását, Oláh Róbert szőregi bőrműves iparművész zsűrizett bőrképét vehette át az első helyezett előkert tulajdonosa.

A Szőregi Rózsa Alapítvány az idei évben is meghirdette a “Szőreg legszebb előkertje” versenyt.

Az előkertek elbírálásánál Kádár Gyöngyi és Balogh László kertészmérnökök szakmai véleményezésére támaszkodott az Alapítvány kuratóriuma.

Az eredményhirdetésre a rózsaünnepi felvonulást követő esti koncert szünetében került sor.

A szakmai zsűri különdíjjal jutalmazta a Szőreg, Szerb u. 210. ház előkertjét. A Szőreg és Vidéke Takarékszövetkezet díját Frankó Attila ügyvezető igazgató adta át.

A harmadik helyezett – Szőreg, Magyar u. 218. – a Délmagyrország ajándékcsomagját kapta.

A Jáncint u. 50. számú ház előkertje második helyezettként Iványi Aurél önkormányzati képviselőtől kapott ajándékot.

Az idei év legszebb előkertje, a Szőreg, Zsálya u. 7., az “Egy szál szőregi rózsa” c. zsűrizett bőrképet vehette át a szoreg.hu felajánlásaként. A díjat Avramov András, Szőreg hivatalos honlapja, a szoreg.hu alapító-tulajdonosa adta át.

Gratuláluk a díjazottaknak!