Immár hagyománnyá forrta ki magát az a kezdeményezés, miszerint minden év végén Betlehemet állítunk a Rózsák terén. Az óvodások, kisiskolások, sőt, még a legapróbb bölcsisek is izgatottan várják ezt a napot, hiszen saját készítésű ajándékokkal kedveskedhetnek a kis Jézusnak.

December 16-án állítottuk fel, s csodáltuk meg a Betlehemet, melyet dr. Berkesi Ottó képviselő úr köszöntő szavai után Nagy Róbert plébános úr szentelt fel.

Róbert atya Jézus születésének történetéről, az ünnep fontosságáról kérdezte a gyerekeket – akik ügyesen válaszoltak a kérdésekre -, majd azért imádkozott, hogy minden szőregi család otthonába fényesség és meleg költözzön Karácsonykor.

Az ifjúság nagyon-nagyon készült: szebbnél szebb, gyönyörű ünnepi csomagolású ajándékot és szaloncukrot hoztak a kis Jézusnak, melyeket a közös éneklés alatt helyeztek el a rögtönzött jászolban.

Köszönjük, hogy idén is Szőregre költözhetett a Szent Család, a gyerekeknek, nevelőknek,  pedagógusoknak pedig a sok-sok szép ajándékért jár a köszönet!

Tolnainé Lipcsei Anita

szoreg.hu képtár