Nagy reményekkel indult újra 2010-ben a kübekházi iskola a katolikus egyház fenntartásában. Bár akkor abban bíztak, hogy egy-két éven belül 140-re nő a gyermeklétszám, jelenleg csak 68-an tanulnak az intézményben. Kübekházáról egyre többen járnak át iskolabusszal a kistérségi fenntartású szőregi iskolába.

A szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola – más intézményekkel együtt – 2007 júliusa óta működik a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása (SZKTT) fenntartásában. Az induláskor az informatika- és a nyelvoktatás volt a kiemelt cél. A térségben például csak az SZKTT Közoktatási Intézményében végeznek próba-nyelvvizsgáztatást – ingyen. A Kossuthba járó diákok európai számítógép-használói bizonyítványt is szerezhetnek, és szerbül is tanulhatnak. A tagintézményekben interaktív táblák, notebookok, PC-k és szoftverek segítik a tanulást. A sajátos nevelési igényű diákokkal pedig fejlesztőpedagógusok foglalkoznak.

Ezek alapján érthető, hogy bár a környező településeken is működik – egyházi fenntartásban – iskola, sok szülő inkább Szőregre járatja gyermekét.

– Tiszaszigetről és Újszentivánról korábban is jöttek hozzánk diákok, igaz, 2010 előtt még a szülők hozták őket autóval. A két településről hatvan gyermek járt a szőregi iskolába. 2008 nyarán bezárt a kübekházi iskola. 2008 szeptemberétől 94 diák járt át hozzánk iskolabusszal Kübekházáról. Bár 2010 szeptemberében a katolikus egyház fenntartásában újra megnyitotta kapuit a kübekházi iskola, Szőregen tanult tovább 29 kübeki gyermek, akiket a tiszaszigeti és újszentiváni diákokkal együtt iskolabusszal szállítanak immár két éve Szőregre – hangsúlyozta Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója.

A szülőknek egy fillérjébe sem kerül az iskolabusz, a költségeket teljes egészében a kistérség állja. A direktornő elmondása szerint tavaly kezdődött el a visszavándorlás a kübeki iskolából Szőregre. A Kossuthban jelenleg 347-en tanulnak, közülük 35-en Kübekházáról, 65-en pedig Tiszaszigetről és Újszentivánról. Az igazgatónő büszkén mondta, hogy már Újszegedről is járnak gyerekek a Kossuthba, összesen 22-en. Szerinte az is sokat nyom a latban, hogy számtalan szabadidős tevékenység – tánc- és gitároktatás, valamint sportfoglalkozások – közül választhatnak a diákok.

A kübekházi Reménysugár Katolikus Általános Iskolában jelenleg 68 diák tanul – tudtuk meg Bóna Judittól. Az igazgató szerint sok összetevője van annak, hogy 35 kübeki diák még ma is a szőregi iskolába jár. Ennek nem pusztán az az oka – hangsúlyozta –, hogy a kübekházi iskola egyházi intézményként nyitotta meg újra kapuit 2010-ben. – Egyik oka lehet, hogy a felsősök Szőregen beszoktak egy közösségbe, s nem akartak iskolát váltani. A másik ok, hogy a mi iskolánk kicsi és családias, s akadnak olyanok, akik több lehetőséget látnak egy nagyobb iskolában. Bár működnek sportszakköreink, van olyan évfolyamunk, ahol nem tudunk kiállítani két focicsapatot, mert kevés a gyermek. Sok tekintetben ugyanakkor a Reménysugár túllépi a városi iskolák szintjét, színvonalát: angolt már a 2. osztálytól, számítástechnikát pedig a 4. osztálytól lehet tanulni, és elkezdtük a hangszeres oktatást is – mondta az igazgató.

Felvetésünkre, miszerint a 2010-es induláskor azt nyilatkozta Molnár Róbert kübekházi polgármester, hogy reményei szerint egy-két éven belül 140-re nő a tanulói létszám, amihez hozzájárulhat, hogy Románia schengeni csatlakozása után Óbébáról és Keresztúrról is érkezhet 20–30 diák, az igazgató azt válaszolta: ez várat magára, ugyanis Románia még nem csatlakozott a schengeni övezethez. Szegedről és Szőregről azonban már vannak diákjaik.

Bóna Judit szerint egy induló iskolával szemben mindig is van egy kis bizalmatlanság, de reményei szerint a későbbiekben a helybeliek közül is egyre többen választják a Reménysugár iskolát, ha látják az intézmény kitartó munkáját. Az igazgató szerint a helyben tanulás nem csupán kormányzati szándék, hanem európai sztenderd is. Sok nyugati országban fontosnak tartják a szülők, hogy gyermekeiket a helyi iskolába járassák. – A kistelepüléseken az iskola nemcsak közoktatási feladatot lát el, de szervesen részt vesz a település társadalmi életében, annak szervezésében. Így például falurendezvényeken műsorral közreműködünk, kulturális programokat szervezünk, segítünk a szervezőmunkában, közösséget formáló programokkal gazdagítjuk a falu életét – mondta Bóna Judit.

Nem hit kérdése

„Szőregen kezdett a lányom, ott is fejezi be az iskolát”. Ocskóné Nagy Piroska lánya akkor ment első osztályba, amikor Kübekházán megszűnt az iskola. Elmondása szerint először borzasztó volt, hogy kiszakadtak a kis közösségből, de aztán minden jól alakult. Olyan tanítónőt kaptak, aki jól összefogta az osztályt. Ma már a lánya semmi pénzért nem hagyná ott a szőregi iskolát, ahol néptáncra, s olyan kirándulásokra jár, amire az anya szerint Kübekházán nem lenne lehetősége. Nem hit kérdése volt, hogy hol tanuljon a lányom – mondta Ocskóné –, hiszen hittanra jár, s volt első áldozó is. Az anya elmondta: ha a kistérség nem fizetné az iskolabuszt, akkor is maradnának Szőregen. Itt kezdett a lányom, s itt is fejezi be az iskolát – mondta az anya.

Szabó C. Szilárd, delmagyar.hu

Kapcsolódó anyagok

Kossuth Lajos Általános Iskola