A szőregi szerb ortodox hívek templomuk címünnepét Szűz Mária születését (Kisboldogasszony) idén szeptember 24-én szombaton ünnepi Szt. Liturgiával ünnepelték.

Az ünnepi Istentisztelet főcelebránsa a Srpski Krstur-ról (Ókeresztúrról) Nenad Jovanovic parochus atya volt, aki a helyi parochus Pavle Kaplan atya meghívására érkezett. Az ünnepi Liturgia körmenettel zárult, ahol hagyományosan megemlékeztek a templom magasztos alapítóiról, jótevőiről, a  szőregi oltárnál szolgált néhai lelkészekről és minden megboldogult szőregi hívőről is.

Az ünnepet számos környékbeli érdeklődőn kívül jelenlétével megtisztelte Rózsavölgyi József képviselő úr is, aki szőregi hívekkel tartott a Szerb temetőbe is. Itt nagy jelentőségű esemény várt a hívekre, ugyanis elkészült a Szeged város támogatásával felépített új temetőkapu melynek átadásával és megszentelésével ért véget a délelőtti Istentisztelet. Reméljük, hogy a képviselő úr szavai szerint eme új kapu szépsége mellett, jó örzője lesz a néhai szőregi szerbek nyughelyének.

Az ünneplés közös ebéddel folytatódott, majd délután ünnepi Vecsernyére került sor. A szerb szokásokhoz híven ezt követte a búcsúi kalács és koljivo  szentelés melynek házigazdája (búcsú komája) a szőregi Mendebaba Rádó és családja volt. Ezt a tisztséget ünnepélyes keretek között Belancsity  Nikolának adta át egy jelképes kalács szelettel, mely záloga lesz a jövő évi ünnepségnek.

Természetesen az imádságos együttlét a templomi szolgálat után jóhangulatú társalkodással és barátkozással folytatódott, ahol a szerény számú szőregi hívek a sok vendég, barát és rokon társaságában ünnepeltek tovább.

Káplán Pál, Szőregi Regélő, 2011. november