Szombat este tartották a tizenharmadik alkalommal megrendezett szőregi rózsaünnep leglátványosabb eseményét, a karneváli felvonulást, amelyre sok ezren voltak kíváncsiak.

A felvonulás élén majorettek, rózsákkal díszített kalapot és ruhát viselő iskolások és kerékpárosok haladtak. A menet gerincét a több tucat lovasfogat, hintó, homokfutó és teherautó jelentette, amelyek mindegyikét rózsák ezrei díszítették. Az idei felvonulás különlegessége a Szent Koronát mintázó, hétezer rózsából készült virágszobor volt.

Felvonultak a rózsakertészetek képviselői, a környező – szintén a rózsatermesztéséről híres – települések vezetői, az egyik lovas kocsin pedig a fesztivál nyitónapján frissen felavatott Csipkerózsikák és a rózsahercegek utaztak.

A menet résztvevői sok ezer szál rózsát osztottak szét a nézőknek, és talán még több rózsa szirmát szórták szét a csaknem egyórás látványosság alatt. A Szegedhez tartozó településrész központjának, a felvonulás hat kilométeres útvonalának és a felvonuláson résztvevő fogatok feldíszítéséhez idén százezernyi, a környék rózsakertészei által felajánlott rózsát használtak föl.

A háromnapos rózsaünnep a Tisza-Maros szög településeinek közös rendezvénye. A két folyó közötti öntéstalaj kimondottan kedvező a rózsakertészkedéshez, ezért a magyarországi termesztés kilencven százaléka e térségből származik, a rózsatövek többsége külföldön talál vevőre. Szőregen és környékén csaknem száz hektáron termesztenek rózsát, ami mintegy kétszázötven családnak jelent megélhetést. A már külföldi érdeklődőket is vonzó rendezvényhez kapcsolódóan több kiállítást szerveztek: a helyi művelődési központ nagytermében például több mint százféle rózsa látható vázában, cserépben. Egy másik tárlaton az érdeklődők előtt feltárulnak a rózsák titkai, és a vendégeket szakavatott vezetők a virágkertészet hagyományaival is megismertetik a környező rózsaföldeken.

MTI / hir6.hu

Kapcsolódó anyagok

Szőregi Rózsaünnep képekben