2000 szőregi rózsatövet osztott ki Mészáros Tamás önkormányzati képviselő választókerületében szerdán délután, annak érdekében, hogy a megszépüljön a lakóházak előtt terület.

Három helyszínen, az Olajbányász téren, a Lomniczi utca és Agyagos utca sarkán, valamint a József Attila sugárút és Retek utca sarkán osztotta szét a helyi lakosok között a 2000 darab szőregi rózsatövet Mészáros Tamás önkormányzati képviselő, akinek Szabó Sándor országgyűlési képviselő volt a segítségére. Mészáros Tamás elmondta, szőregi rózsatermesztőkkel beszélgetve jött az ötlet, hogy hungarikummá nyilvánított szőregi rózsával díszítsék a városrész utcáit, tereit. Ennek két célja van, egyrészt népszerűsítik a rózsát, másrészt élhetőbbé, szebbé teszik a környezetet. Hozzátette, az érdeklődésre való tekintettel már most tervezik, hogy jövőre ismét osztanak majd virágot. A képviselő reményét fejezte ki, hogy valamennyi kiosztott rózsatő megered majd és jövő tavasszal Tarján, Fodor kert és a Gedói városrész utcáit, tereit díszítik majd.

Szabó Sándor országgyűlési képviselő elmondta, örömmel tett eleget Mészáros Tamás kérésének és segített be a rózsatövek kiosztásába, hisz így nagyon sok szegedivel találkozhatott, és ismerhette meg véleményeiket és hallgathatta meg mondanivalójukat. Hozzátette, neki személy szerint fontos hogy megismerje az emberek a város fejlődésével és fejlesztésével kapcsolatos véleményét, ötleteit.

Természetesen nem csak a rózsákat osztották a képviselők, hisz mind Mészáros Tamást, mind Szabó Sándor helyi ügyekkel is megkeresték, és egy szabadtéri fogadóóra is kialakult a helyszíneken. Ezt természetesen egyik politikus sem bánta.

szeged.hu

Borítókép: Fotó: szeged.hu

szoreg.hu képtár