Nem állíthatjuk, hogy az elkövetkező évszázadokban a rózsatermesztés mellett a kolbászkészítésről lesz híres Szőreg, de nehezen volna vitatható, hogy tettek néhány lépést ebbe az új irányba.

Disznóvágással egybekötött rendezvényként indult annak idején, még Berkesi Ottó korábbi önkormányzati képviselő szervezése mellett a Szőregi Kolbászmesterek Versenye, amely az utóbbi években nyerte el mai formáját – mondta el a Szeged.hu érdeklődésére Avramov András helyi önkormányzati képviselő.

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg a rendkívül jó hangulatú versenyt, ám a teljes képhez hozzátartozik, hogy a COVID-járvány miatt két évet is ki kellett hagyniuk a szervezőknek.

Idén hét csapat indult két díjért. Külön értékelték a Legízletesebb Kolbászt és mellette a kombinált verseny első három helyezettjét is díjazták. Ez utóbbiban a kolbász elkészítése mellett játékos feladatokat kellett teljesíteni a csapatoknak, és az elért eredmények összesítése alapján állapították meg a sorrendet.

Persze, ennek a versenynek csak győztesi vannak – tette hozzá az elmondottakhoz Avramov András, aki elmondta az idei megmérettetésre jelentkező hét csapatot díjazzák és okleveleket adnak át nekik.

A verseny háromtagú zsűrije a tavalyihoz képest változatlan volt. A triumvirátust ezúttal is Szabó Sándor országgyűlési képviselő, Makai Tímea és Avramov András alkotta, amelynek szombaton sem volt könnyű döntést hoznia. Hogy mennyire nem, az éppen az eredményhirdetésnél derült ki.

Noha abban teljes volt az egyetértés a zsűritagok között, hogy a Legízletesebb Kolbász-díját a PH. Update nevű csapat érdemelte ki, ennél nehezebb feladat volt a kombinált verseny csapatsorrendjét megállapítani.

Elképesztően szoros versenyben mindössze egy pont előnnyel a Rózsahölgyek Rendje lett az első, a Sárkányhajósok csapata a második, és szintén egyetlen ponttal tőlük lemaradva a harmadik helyre a Rózsalovagok futottak be.

Valamennyi csapatnak a kolbászkészítéssel kapcsolatos verset kellett írni, és a helybeli megoldandó feladatok listáján szerepelt a pálinkakóstolás is. Négyféle pálinkát – uborka, birs, szőlő és szilva – kellett felismerni a jelentkezőknek, de mint a zsűri értékeléséből kiderült: kettőnél többet senkinek sem sikerült beazonosítani.

Az eredményhirdetés után következett az ebéd, mi mást szolgáltak volna fel a versenynek helyet adó művelődési ház nagytermében, mint sült kolbászt.

Az elmúlt hétvége és a mostani szombat szegedi gasztronómiai eseményeit alapul véve aligha véletlenül alakul ki az emberben az a benyomás, hogy ebben a Tisza-parti városban mintha tényleg kolbászból volna a kerítés…

Bod Péter, szeged.hu

szoreg.hu képtár