Október 3-án, pénteken műsort rendeztek a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban az idősek világnapja alkalmából.
A városrész szépkorú lakóit Ványai Éva, az SZKTT ESZI főigazgatója és Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő köszöntötte. Az ünnepi műsort idén is a SZTEJKI Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai adták: tánccal, versekkel és közös énekléssel köszöntötték az időseket. A színvonalas műsor után Rózsavölgyi József kezdeményezésére minden megjelentnek egy-egy szál szőregi rózsát adtak a gyerekek.
A rendezvény fénypontján elsőként Peller Anna művésznő szórakoztatta a közönséget, mindenki által jól ismert dalokkal. A fergeteges hangulatról ezután Fásy Ádám gondoskodott. A művész, aki barátjaként üdvözölte Rózsavölgyi Józsefet, elmondta, nagyon örül a meghívásnak, és mindig szívesen jön Szőregre – csapata, a Fásy Mulató állandó és közkedvelt fellépője a rózsaünnepeknek. A jól sikerült műsor után Rózsavölgyi József vendégül látott minden megjelent szépkorút vacsorára.
„Négy éve folyamatosan megünnepeljük az idősek világnapját. Igyekszem minden igényt kielégítő rendezvényt szervezni, és a visszajelzések alapján ez a mostani is ilyen volt. Fásy Ádám és csapata tényleg nagy meglepetést okozott a megjelenteknek, örülök a jó munkakapcsolatnak, remélem, még sokszor szórakoztatja majd a szőregieket. Minden szépkorúnak köszönöm a részvételt, és nagyon jó egészséget kívánok valamennyiüknek!” – nyilatkozta Rózsavölgyi József.
szegedma.hu
Borítókép: Fotó: szegedma.hu