A szőregi gyermekorvosi körzet fenntartásáért kezdett aláírásgyűjtés szervezői megtévesztett emberek, akiket politikai okokból vezetnek félre – mondta el Berkesi Ottó, a településrész DK-s önkormányzati képviselője. Rózsavölgyi József szerint viszont a város sosem fordított kellő figyelmet a Szőregen élőkre.

“Hatezer ember él Szőregen, van két óvoda és bölcsőde is itt, egy ekkora település esetén elfogadhatatlan megszüntetni a gyermekorvosi rendelést” – hangsúlyozta a körzet korábbi önkormányzati képviselője, Rózsavölgyi József. Több cikkben is foglalkoztunk már a település Szerb utcai gyermekorvosi körzetével, ahol az idős doktornő nyugdíjba vonulását követően, június elsejétől megszűnik a praktizálás. A gyermekeket három újszegedi doktornő között osztják majd el, és miután a város két pályázat kiírása után sem talált utódot a doktornő helyére, a körzet ezzel megszűnik, csak védőnői ellátás működik majd itt. “Egy jó üzleti vénával megáldott deszki doktornő már a hétvégén szórólapokat osztott szét Szőregen, melyben leírja: nagyon szívesen várja a beteg gyerekeket a rendelőjében. Ez is mutatja, hogy azért lenne igény az itteni praktizálásra is” – tette hozzá Rózsavölgyi József.

A Fidesz-L.É.T. önkormányzati képviselője szerint a város sosem fordított megfelelő figyelmet a településre, a bölcsőde lassan kétszáz, a két óvoda pedig jóval több mint százéves épületben van. Előbbit tavaly 150 milliós EU-s támogatással fel lehetett volna újítani, a munkához szükséges 7,5 millió forintos önrészt viszont nem állta a város – emlékezett vissza a képviselő.

A helyi lakosok mellett a Jobbik szegedi szervezete is aláírásgyűjtésbe kezdett a gyermekorvosi rendelő fenntartásáért. “Ez az ügy nem lehet politikai színezetű, hiszen nem a pártokról, hanem az itt élő családokról, gyermekekről szól. Legnehezebb helyzetbe éppen a szegénységük miatt a település perifériájára szorult családok kerülnek, hiszen sokuk a buszjegyet sem tudja kifizetni. Mindenképpen egy ennél jobb megoldásra kellene törekedni” – hangsúlyozta Rózsavölgyi.

 

Berkesi Ottó: Politikai áldozatok az aláírásgyűjtők

“Már az áprilisi Szőregi Regélőben megírtam, hogy a doktornő nem tudta eladni a praxisát, és hogy keressük a megoldást. A közgyűlésig azonban nem reagált senki a hírre”– mondta el a SZEGEDma.hu kérdésére Berkesi Ottó (Demokratikus Koalíció). A városrész jelenlegi képviselője szerint minden lehetséges lépést megtettek, hogy a Szerb utcában folytatódjon a rendelés: felhívták a környékbeli orvosok egy részét, sőt a képviselő még személyes kapcsolatait is felhasználta a gyermekklinikán, hogy tudakolódjon a szóba jöhető orvosokról. Kinevezhető jelentkezőt azonban egy esetben sem találtak Berkesi szerint, annak ellenére, hogy a praxist többször is, és ingyen hirdették meg.

A településen indult aláírásgyűjtés koordinálóit a politika jó szándékú áldozatainak tartja a képviselő, akiket pártérdekekből hamis információkkal vezettek félre. “Legutoljára a múlt hét pénteken beszéltem Molnár Emesével, amikor a bölcsőde családi napját megzavarva kezdett aláírásgyűjtésbe. Ott azon meggyőződésének adott hangot, hogy a város szánt szándékkal akar lakatot tenni a rendelőre, és semmilyen módon nem tudtam meggyőzni ennek az ellenkezőjéről” – magyarázta a képviselő. Hozzátette: nem hiszi, hogy egy aláírásgyűjtéstől meg fog oldódni az országos szintű orvoshiány, a szervezők egyszerűen figyelmen kívül hagyják a valóságot, jelölt nélkül ugyanis nincs értelme a szignóknak. Molnár Emese szerint a képviselő nem állt konstruktívan az ügyhöz, melyre ő úgy reagált: “Amennyiben ő azt érti alatta, hogy nem azt mondtam neki, amit hallani akart, hanem az igazságot, akkor nem voltam konstruktív. Sajnos tapasztalatim szerint korábban ez nem volt divat a választókerületben” – mondta Berkesi.

Hozzátette: a védőnői ellátás zavartalanul folytatódik majd a szőregi rendelőben, így annak költségeit továbbra is a Szegedi Tudományegyetem állja majd. Szó sincs tehát arról, hogy költséghatékonysági szempontok állnának a körzet megszűnése mögött.

Illés Attila, szegedma.hu

Borítókép: Fotó: Gémes Sándor / szegedma.hu