Eddig a folyónak csak a szegedi oldalán voltak ilyen lerakók, mától viszont már az újszegediek és a szőregiek ide hozhatják a szelektíven gyűjtött hulladékjukat. A nyitással párhuzamosan két hulladékgyűjtő szigetet megszűntet a hulladékgazdálkodás.

Reggel nyolckor kinyitott a szőregi hulladékudvar a Magyar utca és a gyár utca sarkán, a hivatalos átadó előtt már hát környékbeli lakos használta is. Az itt dolgozók biztosak abban, hamar felfedezik a helyiek a lerakót, és lesz dolguk bőven. Már csak azért is, mert Újszegeden és Szőregen ez az első ilyen hulladékudvar.

A hulladékudvar 1050 négyzetméter, nettó 44 millió forintból épült meg fél év alatt. A Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás építette meg egy 7 milliárd 500 millió forint összköltségű uniós KEHOP-projekt keretein belül, aminek a tíz százalékos önerő-finanszírozását a magyar állam vállalta magára. A kivitelezési munkálatokat a MENTO-A-HÍD Szeged 2018 Konzorcium végezte el. A sikeres műszaki átadás-átvétel idén áprilisban volt, azóta a hatósági engedélyeket is megkapta a lerakó.

Makrai László, a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nkft. ügyvezető igazgatója az Avramov Andrással, Szőreg önkormányzati képviselőjével közösen megtartott átadón arról is beszélt, a társaság 1996 óta kereste a helyét a hulladékudvarnak Újszegeden, illetve Szőregen.

– Korábban tizenegy helyszínt vizsgáltunk meg, ezek mind alkalmasak lettek volna arra, hogy ott hulladékudvar nyíljon. Jellemzően vélt lakossági problémák, valamint műszaki problémák miatt nem tudtuk a korábbi helyszíneken megvalósítani a hulladékudvart, miközben mindenki tudta, szükség van Újszegeden és Szőregen is egy ilyen létesítményre – mondta Makrai László. Újszegedről és Szőregről a legközelebb hulladékudvar Újszentivánon volt, oda is hordhatták a hulladékot. Az udvarban az összes olyan szelektált hulladék átadható, amelynek a térfogata kisebb egy köbméternél. Átadható itt háztartási veszélyes hulladék, elektronikai hulladék, építési és zöld hulladék is, azaz minden, ami nem kommunális hulladék.

Avramov András Szőreg önkormányzati képviselője is azt tartotta a legfontosabbnak, hogy huszonöt év után végre lett egy olyan hely, ahol megnyílhatott ez a hulladékudvar. – Mindig az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy megnyíljon egy ilyen udvar, hogy a szőregieknek, újszegedieknek ne kelljen átjárniuk a Tisza túloldalára, vagy Újszentivánra elautózni akkor, ha szelektív hulladékot akarnak lerakni nagy tételben.

Az önkormányzati képviselő azt is megjegyezte, Szőregen, Újszegeden a legnagyobb kihívást a kerti hulladék elhelyezése jelentette. Eddig is mindent megtettek azért, hogy minél nagyobb arányban gyűjtsék az ittlakók szelektíven ezt a hulladékot is, ezzel az udvarral most ez még könnyebben megvalósítható lesz. Avramov úgy látja, Szőregen jól állnak ebben a kérdésben, a lakosok hamar megszokták a sárga kukás rendszert, a mai nappal pedig megoldódott a zöldhulladék kulturált, szelektív gyűjtése és tárolása.

Az ügyvezető igazgató beszélt arról is, a szőregivel együtt kilenc hulladékudvar működik már Szegeden, ezek mellett negyven gyűjtőszigetet is üzemeltet. Utóbbiakból korábban kettővel több volt, de ennek az udvarnak a megnyitásával a Fő fasori és a Csanádi utcai gyűjtőszigetet felszámolják. Az ok nagyon egyszerű: nem tudjuk rendesen használni azokat és a gyűjtőszigetek nem megfelelő használata továbbra is jelentős terhet ró a Szegedi Hulladékgazdálkodásra. Az illegális hulladék – kommunális és egyéb lomhulladék – ráhordása a szelektív gyűjtőszigetekre folyamatos. A gyűjtőszigetek ürítését és takarítását végző munkatársak folyamatosan jelzik az illegális hulladék jelenlétét. Ezeknek a szigeteknek a tartályait és az edényeit hetente kétszer ürítik. Sőt, külön „illegális járatot” is beállítottak minden héten a gyűjtőszigetek takarítására. Tavaly átlagosan, havi 600 ezer forintba került a gyűjtőszigeti illegális gyűjtés.

gszl, szeged.hu

Borítókép: Fotó: Iványi Aurél, szeged.hu