Az Amadeus klarinétzenekar adott koncertet Szőregen a Tömörkény István Művelődési Házban péntek délután.

Március 9-én, pénteken lépett fel az Amadeus klarinétzenekar a Tömörkény István Művelődési Házban megrendezett koncerten.

Balázs György szőregi lakos 1994-ben alapította a Király-König Péter Zeneiskolában növendékeiből álló klarinétzenekarát. “A zenetanítás egyik legszebb, de talán legnehezebb feladata az, hogy a hangszeres alapismeretek mellett a zene szeretetét, a kamarazenélés alapjait és annak örömét a zenét tanulók számára úgy kell tanítani, hogy az vonzó legyen, és amiben mindenki kifejezheti önmagát” – mondta. Idővel az együttes az iskolai, városi, egyházi és más karitatív rendezvények rendszeres szereplőjeként Szegeden is ismert, a városi zenei életének különleges színfoltja lett. Darmstadt, Turku és Linz mellett számos külföldi városban is felléptek már, és több rangos elismerést is kaptak: legutóbb 2011. május 8-án a VII. Zenekari Versenyen kategóriájában I. helyezést ért el.

A zenekar szőregi fellépésén is számos klasszikus csendült fel. Hallhattuk a következő tételeket: G. Rossini-H. G. Palmer: Italian in Algiers, Kovács Béla: Wochenende aut der Herregasse, Cha. Cohen: Fashion Rag, Z. Abreu-S. van der Veen: Tico tico, S. Schjfrin-P. Murtha: Mission Impossible főcíme, valamint Mozart: Duettino és Ariaja.

A koncerten közreműködtek: ifj. Bedő Gábor (ütőhangszerek), Derék Róbert (zongora), Szél Bernadett (szoprán), ifj. Szélpál Szilveszter (bariton). Vezényelt: Balázs György.

A koncertet követően Kuklis Katalin aquarell képeiből nyílt tárlat. A kiállítás címe: Életfák. A művek március 30-ig tekinthetők meg.

szegedma.hu

szoreg.hu képtár