Hagyomány a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskolában, hogy minden évben a 3. évfolyamos gyerekek szülei és a szülői munkaközössége támogatásával pedagógusnapot rendeznek. A szokásoknak megfelelően most sem feledkeztek el nyugdíjas pedagógusokról, akik szép számmal érkeztek.

A köznevelési intézmény vezetője, Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna köszöntötte a megjelent nyugdíjas és jelenlegi kollégák mellett Rózsavölgyi József önkormányzati képviselőt is. Az igazgatónő beszédében kiemelte, hogy a jelenlegi és nyugdíjas kollégák kiváló munkája az, amiképpen elmondhatják, hogy sikeres az iskola, sikeres évet zárnak ismét. Hiszen tudjuk, hogy az iskola jelene és jövője nagymértékben függ múltjától, és ezért hálásan gondolnak elődeik színvonalas nevelő-oktató munkájára – tette hozzá.

k000061

Fotó: Kossuth Lajos Iskola

A 3. évfolyam műsora után (tánc, néptánc, zongora és hegedűjáték, verses köszöntés) a gyerekek egy szál virággal, és általuk készített kézműves ajándékkal köszönték meg a pedagógusok egész éves áldozatos munkáját. Felkészítő tanáraik – Bányainé Seprenyi Gabriella és Sövényházy Anna, illetve Kerekes Ferencné Nusi és Rakonczai Árpád támogatásával illő műsort adhattak elő a pedagógusoknak munkájuk elismeréséért.

A képviselő is megköszönte a részönkormányzat és az iskola közötti jó viszonyt és együttműködést, hiszen mint mondotta, az iskola, és az iskola diákjai Szőreg programjainak színvonalas műsorait adják egész évben, a különböző megemlékező műsorokban és a rendezvényeken.

Egy szál rózsa kíséretében kifejezte elismerését az intézmény vezetésének, hogy sok-sok mindenben támogatja őt, és azt együttes összefogó munkát, melyet Szőreg építésért, szépítésért tesznek közösen. Az ünnepség végén Rózsavölgy József vendégül látta a tanári kart egy vacsorával.

szegedma.hu

Borítókép: Fotó: Kossuth Lajos Iskola

szoreg.hu képtár