Tizenkét csapat közel száz versenyzője mérte össze pörköltfőzési tudományát a szombaton Szőregen, a Tömörkény István Művelődési Házban. A verseny eredményhirdetésére ellátogatott Botka László is, a legjobbak oklevet és serleget vehettek át a polgármestertől.
A pörköltfőző versenyek közel három évtizedes múltra tekintenek vissza Szőregen. Szombaton a majálissal egybekötve hirdették meg, reggel tizenkét csapa közel száz versenyzője állt a bográcsok mellé, hogy bebizonyítsa, ő városrész legjobb szakácsa.
– A mai nap elsősorban a pörköltfőzésről szólt, de most megtoldottuk egy kis majálisozással is. Ennek a rendezvénynek nagy hagyománya van Szőregen, már számtalanszor megmérkőztünk, hogy megtudjuk, kié a legfinomabb pörkölt. A mostani is egy közösségi délelőtt volt, az óvodásokkal kezdtük a napot, majd felléptek a művelődési ház művészeti csoportjai, volt tánc és balett bemutató, miközben a csapatok azon dolgoztak, hogy délben minél több finom pörköltet tudjanak felszolgálni a zsűri és a többiek asztalára – mondta el a verseny végén Avramov András, a városrész önkormányzatai képviselője.
Ebédidőben megérkezett Botka László polgármester is, aki a béketelepi jótékonysági majálisról érkezett Szőregre.
– Egy város erejét elsősorban az adja, hogy mennyire összetartó a közössége, ehhez pedig az kell, hogy képesek legyünk időről időre együtt ünnepelni. Szeged városa nagyon hálás és nagyon büszke Szőregre, a szőregiekre, mert az itt élők összetartó közössége az egész városnak példát mutat.
Botka László beszélt arról is, hogy először huszonkét évvel ezelőtt választották meg Szeged polgármesterének, most tölti az ötödik ciklusát:
– El kell mondjam, még most is sokkal jobban motiválnak a város és benne a Szőreg előtt álló lehetőségek, mint amennyire elégedett vagyok az elért eredményekkel. Ha valaki visszaemlékezik arra, hogyan nézett ki Szeged és Szőreg húsz évvel ezelőtt, azt gondolom, az azt mondja, hogy jogosan lehetünk büszkék.
Botka László beszélt arról is, meggyőződése, hogy óriási lehetőségek előtt állunk és már el is készítették a következő évek nagyvárosi fejlesztési terveit, a városrészek képviselői pedig az ott élőkkel konzultálva összegyűjtötték, hogy ki-ki milyen fejlesztést, beruházást szeretne, hogy a lakóhelye és városunk még szebb és még élhetőbb legyen.
Botka László a városrészeket járva mindenütt felhívja a figyelmet a következő választással kapcsolatos tudnivalókra, ezért Szőregen is elmondta, június 9-én három szavazólapot kell majd kitölteni, egyszer az európai parlamenti választáson a pártok közül kell majd valamelyikre ikszelni, az önkormányzati képviselők mellett a jelölő szervezet neve áll, Botka László támogatásával indulók esetén az Összefogás Szegedért Egyesületre kell leadni a szavazatot, a harmadik lapon a polgármester személyét kell kiválasztani.
– Mi mindnyájan – én és a tizenkilenc képviselőjelöltünk is – az Összefogás Szegedért Egyesület nevében indulunk, a demokratikus ellenzéki pártok pedig támogató szervezetként vesznek részt a munkában. Azért választottuk ezt a megoldást, mert ezzel is szeretnénk kifejezni azt, hogy az önkormányzati munka pártoktól független. Én abban hiszek, hogy egy város akkor élhető, ha minden polgára világnézettől, politikai pártállástól függetlenül otthon érzi magát benne. Ezért küzdöttünk az elmúlt években és ehhez kérjük a szegediek támogatását a jövőben is – mondta Botka László.
Ezt követően pedig Avramov Andrással közösen emléklapokat adtak át a pörköltfőző versenyben részt vevőknek, majd ezt követte az eredményhirdetés, és a díjak átadása.
A pörköltfőző verseny győztesei:
I. Szőregi Nyugdíjas Egyesület csapata
II. Keménymag csapat
III. Rózsahölgyek Rendje Egyesület csapata
Rafai Gábor, szeged.hu
Borítókép: Fotó: Kuklis István, szeged.hu