A rózsaünnepre több mint tízezren látogattak el

Több kilométeren keresztül kígyózott az embertömeg Szőreg utcáin szombaton késő délután. A hatodik rózsaünnep legnagyobb attrakciójára, a felvonulásra több ezren voltak kíváncsiak.

–Legalább most hozzál nekem rózsát! Ingyen van! –biztatta párját szombaton késő délután egy középkorú hölgy a szőregi Magyar utcán. A hatodik rózsaünnepen ugyanis innen indultak el a feldíszített hintók, traktorok és teherautók.

A felvonulásra jóval többen mint tízezren voltak kíváncsiak. A menet útvonalán tömött sorokban álltak a nézelődők. A kocsikról a virágok királynőjét, a rózsát szórták közéjük. A Tisza–Maros szöge valamennyi településéről érkeztek felvonulók. Ki lovas kocsival, ki traktorral, ki pedig teherautóval jött. Egy traktoron hatalmas EU-zászló hirdette, hogy hazánk is tagja lett a nagy családnak.

– Évről évre mindig valami újat szeretnénk nyújtani a vendégeinknek. Az idén elsőként rózsakirálynőt választottunk –mondta Iványi Aurél önkormányzati képviselő, az ünnep védnöke, aki büszkén ült a feldíszített hintóban a rózsakirálynő, Máder Mónika mellett.

Amerre haladt a menet, rózsaszirmok ezrei borították az utcákat. –Kell egy nap, amikor a térség rózsásai ünnepelhetnek, hiszen egész évben azon fáradoztak, hogy mind a hazai, mind a külföldi piacot ellássák növényeikkel –nyilatkozta Újhelyi István szegedi szocialista országgyűlési képviselő, a rendezvény házigazdája.

A környék rózsásai több tízezer szál virágot vágnak le a tavaszi munkák végén, de nekik csak a töve kell. A gyönyörű rózsák persze nem mentek kárba, hiszen nem csupán a járműveket díszítették fel a virágokkal, de szét is osztották a rózsákat a bámészkodók között. –Virágot a virágnak! –hajolt ki az egyik szekérről egy mosolygós, bajuszos férfi és egy mélyen dekoltált lányka kezébe nyomott egy szál rózsát.

Az Ikon sori szabadidőparkban ezalatt javában szorgoskodtak a lacikonyhások és a büfések. Várták, hogy a felvonulás után szomjas és éhes seregek rohanják meg őket. Nem kellett csalódniuk, hiszen az este kezdődő Szuperbulin több ezren rúgták a homokot a nagyszínpad előtt. –Figyusz! Jól áll a hajam? –kérdezte egy vörös szépség barátnőjétől, miközben fél szemével azt nézte, merre fordul a kamera. Hiszen tökéletesen kell kinéznie, ha a koncert közönségét pásztázó operatőr úgy dönt, vágóképnek jó lesz a vörös.

Timár Kriszta
Délmagyarország Online, 2004. június 21.