Jövő tavaszra új tömegközlekedési menetrend készül. Ezt készíti elő az SZKT és a Tisza Volán a szerdai utasszámlálással, amely 8 millió forintért a meglévő vonalakat ellenőrzi.

Szerdán üzemkezdettől üzemzárásig minden egyes szegedi buszon, trolin és villamoson számlálóbiztosok figyelik majd az ajtóknál, melyik megállóban hány utas száll fel és le. Az összehangolt utasszámlálást az SZKT és a Tisza Volán végezteti összesen 800 utasellenőrrel. A közlekedési társaságok önkormányzattal kötött szolgáltatási szerződése előírja, hogy háromévente utasszámlálást kötelesek végeztetni. Ez a mostani tehát a 2008-as kutatás kistestvére.

– A vizsgálat és az értékelés összesen hozzávetőleg 8 millió forintba kerül, a cégek meghívásos pályázaton választották ki a kivitelezőt. A legkedvezőbb ajánlatot adó nyert – tájékoztatott Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója. Tavaly lett volna esedékes az utasellenőrzés, de akkor nem volt értelme a villamosvonalak építése és a forgalomterelések miatt. Idén tavasszal is alaposan átrendeződött a menetrend az új 2-es villamos és a takarékossági intézkedések miatt. Nyáron a meghatározó diákforgalom esett ki, szeptemberben még nem állt vissza a forgalom, ezért maradt az október és annak egy átlagos forgalmú hétköznapja. Most sem a végleges állapotot méri a kutatás, hiszen novembertől ismét több ponton változik a buszok útvonala és menetrendje, illetve nincs még 10-es trolivonal.

A mostani vizsgálatnak várhatóan jövő februárban lesz kézzelfogható eredménye: egy új menetrendi terv. Éppen ezért a kapott adatok nem befolyásolják az SZKT és a Tisza Volán közötti bevételmegosztást, mert azok a tárgyalások legkésőbb januárban lezajlanak. Holott a bevételmegosztás a két szolgáltató működésének alapvető feltétele. Egy bonyolult képlettel számolják ki a menetrend szerint megtett kilométerek és a költségek alapján, hogy a jegyárakból és az árkiegészítésből befolyó 4,2 milliárd forintból hogyan részesedik az SZKT és a Tisza Volán. Idén az SZKT a bevételek 36,7 százalékát kapja.

A szerdai utasszámlálás értelemszerűen csak a meglévő vonalakat ellenőrzi. A 2008-ashoz hasonló lekérdezéses része nem lesz, amiből kiderülne, hogy az utasok egyébként mikor honnan hová szeretnének eljutni. Az SZKT ügyvezetője elmondta, azért nem rendelték meg a kutatásnak ezt a bővített részét, mert egyrészt akkor a duplájába kerülne, másrészt több hónappal elhúzódna a feldolgozás, értékelés.

delmagyar.hu