Átnézi mind a 40 katolikus fenntartású temető működését a Szeged-Csanádi Egyházmegye kegyeleti kft.-je, és tárgyal a helyi önkormányzattal, temetkezési vállalkozásokkal. A cég várhatóan átveszi a sírkertek fenntartását a plébániáktól, hogy rend, tisztaság legyen ott is, ahol eddig nem volt.

„Hétfőtől a Szeged–Csanádi Egyházmegye cége gondoskodik a szentesi katolikus temetőről” – értesültünk Szentesről, egy olvasónktól, de mint kiderült, ez nem volt pontos információ.

– Tény, hogy tájékozódunk Szentesen mindkét katolikus temető működéséről. A tárgyalás elkezdődött, a plébánossal, a jegyzővel, a polgármesterrel, beszélünk a temetkezési vállalkozásokkal is, de nincs szó arról, hogy hétfőtől már átvennénk a fenntartást – tudtuk meg Gonda Ilonától, a Szent Gellért Egyházi Kegyeleti Kft. ügyvezetőjétől.

A céget tavaly februárban jegyezték be, Szegeden, a Szentháromság utca 19. alatt működik, a fő tevékenysége temetkezés és azt kiegészítő szolgáltatás. Amire most vállalkozik, az ennél jóval nagyobb feladat. – A Szeged–Csanádi Egyházmegye területén 40 temetőt tartanak fenn a katolikus plébániák. A püspökség temetőfelügyelője az utóbbi tíz évben végigjárta mindet. Tapasztalata szerint kaotikus állapotok vannak, nagyon eltérő a temetők képe, a helyi szolgáltatás színvonala településenként. Ami nem csoda, mert az adminisztráció és az ottani dolgozók irányítása nem épp plébánosi feladat. A püspökség azt szeretné, ha egységes, átlátható lenne a működés, és rend lenne mindenütt.

A megyei sajtó az utóbbi években többször írt arról, hogy az egyházi fenntartású temetőkben többe kerül a búcsúztatás, ha nem az adott felekezet papja, hanem polgári szónok búcsúztatja az elhunytat. A kegyeleti cég ügyvezetője azt mondja, az ő mostani munkájuknak nem az a célja, hogy ismét változzanak a szabályok vagy az árak – csak az, hogy a temetők úgy nézzenek ki, ahogy ki kell nézniük. Egyelőre nem tűzték ki azt az időpontot, amikortól a cég gondoskodik a sírkertekről, ez a tájékozódás eredményétől függ.

Bakos András, delmagyar.hu