Lelkes grill és BBQ rajongók, valamint amatőr zenészek hívják életre Szőregen Bánya BBQ & Blues fesztivált, amelyet első alkalommal idén május 16-án rendeznek meg. A látogatókat koncertekkel, BBQ vendéglátósokkal és családi programokkal várják, valamint egy oldalas és hamburger versennyel, amire régió leglelkesebb amatőr versenyzőit várják.

A szervezők, ahogy körbejárták a tematikus magyar fesztiválokat, meglepődve tapasztalták, hogy a BBQ és a blues zene csak elvétve jelenik meg egymás mellett. Beleszerettek az öteletbe, így elhatározták, hogy Szegeden életre keltenek egy ilyen rendezvényt. A csapat minden tagja szőregi, hozzájuk később csatlakozott a szőregi részönkormányzat, amellyel közösen helyszínként azt a Monti Sándor parkot választották, amit a helyiek csak “bánya”-ként ismernek. Hosszútávra terveznek, így végül a fesztivál nevét is ez adta.

A szervezők egy olyan fesztivált álmodtak meg, amelynek törzsközönsége nem csak kilátogat, de aktív résztvevője a rendezvénynek. A neves blues fellépők mellett helyi zenekarok is helyet kapnak a színpadon, míg a BBQ vonalon egy amatőr oldalas és hamburger versenyt tartanak.

Az utóbbira olyan jelentkezőket várnak, akik a család és a barátok előtt már gyűjtöttek tapasztalatot, de most egy szakmai zsűri is szeretnék megmérettetni magukat. Annak ellenére, hogy a versenyt egy első megmérettetésnek szánják, a Bánya BBQ & Blues lebonyolítás és az értékelés szempontjából az akkreditált versenyekre fog hasonlítani. Jelentkezni egyedül és csapatban is lehet, az egyik vagy mindkettő kategóriára. A zsűri elismerésén túl is lesz tétje a fáradozásnak, hiszen a legjobbak értékes BBQ eszközöket vihetnek haza.

A rendezvény szakmai védnöke és partnere Nagy Iván, a BBQ Sun City Szeged csapatvezetője. A csapat tavaly óriási magyar sikerként, az ötödik helyen végzett a Kansas City Barbeque Society európai ranglistáján. Iván szintén szőregi, így szívesen vesz részt a fesztivál szakmai előkészületeiben. A fesztiválon eszköz- és hús-bemutatót, valamint kóstolót is fog tartani látogatók számára.

A blues zene szerelmeseinek is igazi csemege lesz a fesztivál. Szegedre szívesen járnak vissza a híres előadók, azonban ilyen koncentráltan a Szegedi Blues Fesztivál óta nem voltak koncertek. Itt lesz az ország egyik leghíresebb blues zenésze, Fekete Jenő, de a szervezők hamarosan egy nemzetközi előadót is be fognak jelenteni.

A Bánya BBQ & Blues nagy szeretettel várja a BBQ és blues rajongók családjait és azokat is, akik még csak ismerkednek a területtel. Őket délelőtt a GastroMini sütés-oktatásásával, délután a Parázs Varázsa blog kerekasztal-beszélgetésével, valamint egész nap BBQ és zenei kiállítókkal, valamint BBQ vendéglátósokkal várják.

A rendezvényre a belépés díjmentes lesz. A szervezők a részletes programot a rendezvény weboldalán, valamint Facebook eseményén fogják közzétenni. Jelenleg az oldalas és hamburger verseny jelentkezőit várják, akik ezen a linken tudják leadni a nevezési szándékukat április 15-ig.

Bánya BBQ & Blues fesztivál

szoreg.hu képtár