Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézethez köthető hallgatók és tanulók kiemelkedő eredményeket értek el a Kínai Nagykövetség főszervezésében és az SZTE Konfuciusz Intézet társszervezésében lebonyolított kínai nyelvi versenyen.

A SZTE Konfuciusz Intézet hosszú évek óta nagy erővel dolgozik azon, hogy fejlessze és népszerűsítse a kínai nyelvoktatást a Szegedi Tudományegyetemen, valamint és a dél-alföldi régió közoktatási intézményeiben. A kínai fél és a Szegedi Tankerületi Központ támogatásának köszönhetően, 2019-ben Konfuciusz Tantermet avattak fel a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola tagintézményeiben, ahol több száz diák tanulhat kínaiul. Sokan közülük már sikeres nyelvvizsgát is tettek. Jelenleg előkészítés alatt áll ebben az intézményben a magyar-kínai két tanítási nyelvű oktatás bevezetése.

A Chinese Bridge (Kínai Híd) nyelvi versenyt 2002 óta rendezik meg, ez a legfontosabb kínai nyelvi verseny, amelyet az egyes országok Kínai Nagykövetségei rendeznek, jellemzően valamelyik Konfuciusz Intézet társszervezésében. A Chinese Bridge versenyen kezdetekben csak egyetemisták vettek részt, később középiskolások, most pedig már második éve általános iskolások is.

A 2022-es megmérettetés magyar nemzeti fordulóját az SZTE Konfuciusz Intézet szervezte meg, az online eseményen a Kínai Népköztársaság a legmagasabb szinten Qi Dayu úr, rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövet által képviselte magát.

A 18 egyéni versenyzőt és négy csoportos versenyzőt felvonultató versenyen egyetemista kategóriában az SZTE TTIK üzemmérnök-informatikus BProf. hallgatója, Volford Viktor (felkészítő tanára: Xu Xiaolu Luna) második helyezést ért el, míg az általános iskolások kategóriájában a Kossuth Lajos Általános Iskola 5b osztályos diákja, Lajos Laura Lilla (felkészítő tanára: Ren Ping Sophia) megosztott harmadik helyezést ért el, osztálytársa, Avramov Bence (felkészítő tanára: Ren Ping Sophia) a szoros versenyben a legjobb 5-ben végzett.

u-szeged.hu / SZTE Konfuciusz Intézet