A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya április 26-án rendezte meg a Házhoz megyünk országos vagyonvédelmi programhoz kapcsolódó vetélkedő megyei fordulójának döntőjét.

A versenyen a rendőrkapitányságok által szervezett háromfős csapatok vettek részt, a kiírás szerint felső tagozatos tanulók, szülők és nagyszülők jelentkezésével. A résztvevők a szakemberek segítségével a nap első felében a vagyonvédelem és áldozatvédelem témakörében hallgattak gyakorlati szempontú előadásokat, illetve bűnmegelőzési kisfilmeket elemeztek. Ezt követte az elméleti és játékos gyakorlati feladatsorok megoldása, a korosztályoknak megfelelő kérdésekkel.

Mindegyik csapat tagja, a korosztályának megfelelő tárgyjutalomban – társasjáték, vagyonvédelmi eszközök, könyvek – részesült.

A versenyt a „Kihívók” elnevezésű szegedi családi csapat – Törőcsik Imre, Törőcsik Anikó és Kőmíves Kende Benedek – nyerte, akik majd Csongrád megyét képviselik a Házhoz megyünk vetélkedő országos, budapesti fordulóján.

Róth Balázs, szegedma.hu

Borítókép: szegedma.hu