Több tucat könyv és vagy két-háromezer cikk, tanulmány szerzője. Szeged város díszpolgára, a Szegedért Alapítvány fődíjasa, Péter lászló nyugalmazott egyetemi tanár 75 éves: 1926 január 21-én született.

Munkássága, amely immár több mint fél évszázadot ível át, meglehetősen széleskörű, „Hivatalosan” irodalomtörténész, az irodalomtudomány doktora, de a modern Szeged kutatásának alig van olyan ága, amelyben ne tette volna le névjegyét. Irt nyelvészeti, néprajzi, irodalom- és művelődéstörténeti cikkeket éppúgy mint például bibliográfiai vagy zenetörténeti tárgyúakat. A modern Szegedről aligha lehet szólni eredményeinek figyelembe vétele nélkül.

Egyik, utóbbi időkben írott önéletrajzi jegyzetében arról ír, hogy szétaprózta munkásságát: „Papnak készültem, tanárnak tanultam, nyelvész, majd Karcagon néprajzkutató. Makón irodalomtörténész lettem. Névjegyem mivel sorsom hányt-vetett – kénytelen voltam több tudományágban is letenni. Ennek előnyét, hátrányát egyaránt érzem. De most már – életem vége felé – mindegy. Sic fala tulerunt.” Tagadhatatlan, hogy van ebben a számvetésben némi keserűség, s méltatlan lenne, ha ezt a mérleget jóindulathói bár, de hatálytalanítani akarnák. Nem kétséges, Péter László más körülmények között más ívű pályát is befuthatott volna, s egy ilyen pálya ma talán inkább kedvére való lenne. De tévednénk, teljesen félreértenénk életművét, ha nem vennénk észre ennek a pályának és életműnek a külső cikcakkokon keresztül is öntörvényűén bontakozó szerves egységét. Azt az egységet, amely a mégoly sikeres specialista-életműveknek is fölébe helyezi az övét. Péter László ugyanis nem pusztán több tudományágban is megnyilatkozó kutató, hanem egy sajátos szociokulturális szerep betöltője: a Szeged-kutatás egyszemélyes intézménye. Olyan „intézmény”, amely a kutatáson túl, de attól nem függetlenül, a helyi tradíció megtisztítója, gazdagítója és továbbadója. Egyszóval ébren tartója. Aki tehát szereti ezt a várost, valamiképpen személyes lekötelezettje.

Vannak emberek, akinek pozíciójuk adja meg súlyukat, s vannak – lényegesen kevesebben -, akik nem pozíciójukból nyerik presztízsüket, hanem ők adnak súlyt annak. Péter László e második csoportba tartozik. Azok az állások, amelyeket pályája során betöltött, többnyire általa nyertek rangot, ő emelte meg értéküket. Mit kívánhatunk e mai napon? Takarítsa be életművét, gyűjtse kötetekbe még mindazt, amit jó lenne, ha kezünk ügyébe tarthatnánk. S írjon még minél több olyan tanulmányt, mint például a legutóbbi olvasástörténeti dolgozata, amelyet a Kortárs közölt (Gárdonyi első olvasói).

Isten éltessen, Laci!

Lengyel András, Délmagyarország

Borítókép: Péter László professzor szőregi dolgozószobájában. Fotó: Schmidt Andrea, Délmagyarország