„Piros a vér a pesti utcán, munkások, ifjak vére ez, piros a vér a pesti utcán, belügyminiszter, kit lövetsz?” – idézték Tamási Lajos sorait a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola megemlékezésén.
A huszadik század népünkre, csakúgy, mint valamennyi európai népre sok megpróbáltatást rótt. Két világháború, szenvedés, halál, az országhatárok hatalmi érdekek szerinti megváltoztatása. A szőregi nyolcadikosok a Tömörkény István Művelődési Házban tartott 1956-os ünnepi műsorukban felidézték, 1945-ben egy megnyomorodott nép hat háborús év borzalma után hittel, bizakodással tekintett a jövőbe, látott hozzá a romok eltakarításához, az ország újjáépítéséhez. Felszabadultunk szovjet segítséggel, ezért azonban nagy árat kellett fizetnünk. A segítség álarca mögött ott lapult a zsarnokság, testet-lelket bénító, nyomorító, sokszor megalkuvásra kényszerítő idő következett.
„Minden ország katonája, maradjon a hazájában!”
– kiáltották kórusban az emlékező tanulók a színpadon megelevenítve az ’56-os forradalom eseményeit. Felkészítő tanáraik Bondárné Tóth Villő és Vér Anikó voltak.
A műsort követően Földesi Tibor, Szőreg egyetlen ismert ’56-os mártírjának emléktáblájánál helyezték el az emlékezés koszorúit, ahol elhangzott, 1956-ban, amikor tudható volt, hogy nem győzhet a forradalom, Földesi Tibor Münchenbe disszidált. A népi demokrácia elleni felkelés vezetése volt a bűne, tudta, hogy akár halálos ítéletre is számíthat. Kádár János 1957-ben külföldön sugárzott rádióbeszédében ígért amnesztiát azoknak, akik nem követtek el köztörvényes bűncselekményt. Földesi Tibor 1957 októberében úgy jött vissza az országba, ahogy elment: a zöldhatáron. Útban hazafelé tartóztatták le. Először a szegedi börtönbe vitték, majd a Markó utcai gyűjtőbe. Bár civil volt, a katonai bíróság ítélte el és a katonai bíróság tárgyalta az ügyét másodfokon is. 1958. január 30-án halálra ítélték, másnap hajnalban kivégezték. Idő sem volt a kegyelmi kérvény benyújtására, ma is Budapesten nyugszik a 301-es parcellában.
Betkó Tamás Dávid, szegedma.hu
