Négy napig kóstolhatunk hagyományos magyar ételeket – sültkolbászt, lángost, töltött káposztát és rétest – a Széchenyi téren. Megcsodálhatjuk a csipkeverők, tojásfestők és citerakészítők munkáit. Megnyílt a nyolcadik Hungarikum Fesztivál.

Közel száz kiállító részvételével csütörtökön délután kezdetét vette a Széchenyi téren a nyolcadik alkalommal megrendezett Hungarikum Fesztivál, a minőségi magyar termékek és szolgáltatások seregszemléje. A vasárnap estig tartó fesztivál kiállítóit és vendégeit Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár köszöntötte, aki kiemelte, Magyarország igazi fesztivál nagyhatalom, a szegedi seregszemle pedig segít megőrizni és megismerni nemzeti hagyományainkat.

Szentgyörgyi Pál alpolgármester azt emelte köszöntőjében, hogy Szeged mára igazi fesztiválvárossá vált: a városi rendezvények mellett egyre több helyi cég szervez programokat a szegedieknek és az idelátogató turistáknak. Ebben a sorban előkelő helyet foglal el a hungarikumokat immár nyolcadik alkalommal bemutató fesztivál, amely nagy népszerűségre tett már szert.

Elekes Zoltán fesztiváligazgató pedig arról beszélt, hogy a négy nap alatt számos kísérő program is várja még a szegedieket.

Az idei, közel száz kiállító között találhatunk borászatot, pálinkaházat, hentesárut, szikvízkészítőt és egyéb, a gasztronómiához szorosan kötődő terméket, ám nemcsak az ételek és italok kedvelőinek érdemes ellátogatni a fesztiválra: az érdeklődők a Dél-Magyarországi Alkotók Népművészeti Egyesületének pavilonjaiban megismerhetik a csipkeverők, bőrművesek, papucsosok, citerakészítők, foltvarrók, mézeskalácsosok és a többi, kézzel készített áruk mestereinek munkáját is.

A kulturális hungarikumoknak pedig a téren felállított színpad ad helyet vasárnap estig. Négy alatt többek között fellép a Sámli zenekar, a Rézhúros banda, a Margaret Island, középkori történelmi tábort szervez az Oroszlánszív Lovagrend és bemutatót tartanak a solymászok is.

szeged.hu

szoreg.hu képtár