Tiszasziget milliókat a többi érintett település jelentős kamatokat bukott a kerékpárút ügyében indított szabálytalansági eljárás miatt.

Mint arról többször is beszámoltunk: a másfél millió eurós uniós támogatású kerékpárút építése utófinanszírozású, ami azt jelenti az érintett településeknek 5 százalékos önrészt kellett vállalniuk, így Szeged-Szőregnek, Újszentivánnak, és Tiszaszigetnek is. A szerb félnek, Törökkanizsának pedig 15 százalékos önrészt.

A szabálytalansági eljárás kezdetén Tiszasziget polgármestere az elismerte, hogy olyan céget bíztak meg a közbeszerzésben, amelyben 7 százalékban érintett az önkormányzat, de azt határozottan elutasította, hogy szabálytalanul jártak volna el, és a felesége bonyolította volna közbeszerzési tendert.

Ferenczi Ferenc most megkeresésünkre, hogy mennyit vesztett a település a szabálytalansági eljárás miatt, csak annyit kívánt elmondani, hogy jelenleg a pályázat lebonyolítása zajlik és nem tud semmilyen információkkal szolgálni. A Szeged24 értesülései szerint Tiszaszigetnek a szabálytalansági eljárás lezárulásával két százalékos csökkentett összeget fizettek ki, amely több milliós veszteséget okozhatott.

Szeged város önkormányzatát és Újszentiván község önkormányzatát nem érintette a szabálytalansági eljárás – mondta el Putnik Lázár, Újszentiván polgármestere. A polgármester elmondta: az viszont kellemetlenséget okozott, hogy amíg az eljárás tartott a projektben résztvevő önkormányzatok felé is állt a kifizetés, így az önkormányzatok a felvett hiteleik után több kamatot kellett fizetniük. Ez Újszentiván önkormányzatának havi több százezer forint plusz kiadást jelentett a visszatartott összeg kifizetéséig – mondta a polgármester.

A program első üteme már lezárult: Szegeden a Hősök terétől Tiszasziget a határátkelőhelyhez közelebb eső belterületi határáig már befejezték a munkát. A második ütem határideje október vége. Ezen időpontig kell elkészülnie Tiszasziget belterületi határától az országhatárig a több turisztikai célpontot is érintő kerékpárútnak. Szerb oldalon az út már elkészült Törökkanizsa belterületéig, a második szakaszban a gyálai rész kerül sorra.

szeged24.hu