Tavaly több mint 20 ezer kilónyi fenyőt dobtak ki Szegeden karácsony után. Idén is már gyűjtik a díszektől megszabadított fákat, a hónap végéig külön autók járják ezekért a várost.

Vízkereszt idén múlt hét péntekre esett. Ez a nap hagyományosan a karácsonyi fenyők lebontásának ideje, így hétvégén már meglehetősen sok fa árválkodott a kukák mellett. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. gyűjtőautói január 31-éig járják a várost, hogy ezeket ingyenesen begyűjtsék.

– Ezt követően a kihelyezett fenyőket már a kommunális járataink viszik el, mert egy-egy kidobott fáért már gazdaságtalan és nem is környezetkímélő külön járatot indítani. Tavaly egyébként még áprilisban is kaptunk bejelentést, a Kelemen László utcában valaki akkor vált meg a karácsonyfájától – mondta el Makrai László ügyvezető igazgató.

A társaság 2022-ben 20 ezer 640 kilogramm fenyőt gyűjtött be a lakosságtól, összesen 21 járat indult kifejezetten ezzel a céllal.

– Aprítást követően a mulcsot Szeged közterületein található, kezelésünk alá tartozó ágyások alá, valamint szilárd burkolattal nem rendelkező gyalogutakra helyeztük ki például a Holt-Maros mentén. A fenyőfákból készített mulcs számos kedvező tulajdonsággal rendelkezik, nedvességmegtartó és gyomosodás gátló hatása van, valamint dekorációs célokat is szolgál – mondta el lapunknak Makrai László. Hasznosítani azonban csak a díszektől megszabadított fákat tudják.

– Tapasztalataink szerint sajnos elég sok díszítő elemet hagy a lakosság a fenyőfákon, még a rajta felejtett fenyőtalp sem ritka. A másfél méter feletti fákat sem fűrészelik le kisebb méretűre, ami megnehezíti a fenyők begyűjtését – tette hozzá.

A fenyőt egyébként otthon is lehet hasznosítani, akár felaprítva mulcsként, akár például lovak vagy kecskék etetésére. Tüzelésre azonban alkalmatlan, mivel magas és agresszív kátránytartalommal ég, a kéményekben lecsapódva pedig roncsolja annak felületét, kötőanyagát.

Timár Kriszta, delmagyar.hu

Borítókép: Illusztráció. Forrás: shutterstock.com