Idén első alkalommal királynőt is választanak

Hatodik alkalommal rendezik meg – június 18. és 20. között – a szőregi rózsaünnepet. A Szőregi Rózsa Alapítvány kuratóriuma a városházán ismertette a fesztivál programját a sajtó képviselőivel.

A hagyományokhoz híven az idén is megrendezik a szőregi rózsaünnepet. A vendégeket június 18. és 20. között várják a szegedi városrészben.

– A tavalyinál is látványosabb lesz az ünnep, amire tízezer vendéget várunk. Ezzel a fesztivállal is szeretnénk tisztelegni a rózsakultúra több mint 100 éves hagyománya előtt – ígérte Újhelyi István országgyűlési képviselő, a rendezvény házigazdája.

A művelődési ház vezetője, Makó Mária hat évvel ezelőtt kezdte el mélyebben kutatni a rózsatörténelmet. A népművelő választása azért esett a virágok királynőjére, mert leginkább ez a jellemző a településre. Makó Mária azóta Iványi Aurél önkormányzati képviselővel együtt a rendezvény főszervezője.

Az alapötlet az volt, hogy kell egy napot adni a nemesítőknek, amikor kipihenhetik egész éves munkájukat. Az egykori megemlékezés mára már rózsaünneppé nőtte ki magát. A rózsaünnep elnevezés amúgy Péter László irodalomtörténésztől származik. Hatodik éve mindig június harmadik hétvégéjén rendezik meg a rózsaünnepet.

– A nemesítők ekkor fejezik be a tavaszi munkálatokat és már kifejlődtek az új virágok – folytatta a képviselő. A település feldíszítésre adott több ezer virágot amúgy is levágják a nemesítők, mert nekik csak a növény töve kell.

Idén első alkalommal rózsakirálynőt is választanak, akinek Botka László polgármester, a rózsaünnep fővédnöke átadja a város kulcsát. A rózsakirálynő részt vesz a programokon és egy éven keresztül viselheti a címet.

Az ünnep első napja most is a szakmáé. A Kossuth Lajos Általános Iskola tornacsarnokában a rózsával, valamint termesztésével, a növényvédelemmel kapcsolatos előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők. A művelődési házban bemutatják Géczi János Rózsahagyományok című könyvét. A szabadidőparkban este nyílnak a sörcsapok, utcabál várja a vendégeket.

Szőreg utcáin virágokkal feldíszített kocsik vonulnak fel. A Szuperbulin fellép a Princess, a Pa-Dö-Dö, a Republic, a 3És, Baby Gabi és Lala, valamint Bódi Guszti és a Fekete Szemek. A koncertek után tűzijátékot rendeznek.

Vasárnap ünnepi szentmisére várják majd a hívőket a római katolikus templomban. A szabadidőparkban pedig családi napot szerveznek.

Kormos Tibor
Délmagyarország Online, 2004. június 2.