Alexandriai Szent Katalin-napi búcsút tartottak ma délelőtt a szőregi római katolikus templomban. Ennyi hívő, érdeklődő régen gyűlt össze szentmisére, akik nem fértek be a templomba, a bejárati ajtó előtt ácsorogva hallgatták Rostás Sándor atya prédikációját. A kőszegi verbita szerzetes dél-amerikai indián törzsek körében szerzett misszionáriusi tapasztalatait osztotta meg a hívőkkel. Szent Katalin és Szent Erzsébet példáját felidézve arról beszélt, miként sikerült az őserdő lakóit az önzetlen szeretet, a hit és az elfogadás segítségével Krisztus követőivé tenni.
Az idei Katalin-napi búcsú annyiban is más volt az eddig megszokott ünnepségeknél, hogy összekovácsolta, összefogásra serkentette a kis közösséget. Rózsavölgyi József, a választókörzet képviselője elmondta, nagy, közös takarítás, faluszépítés előzte meg az ünnepet, amiből a városgazdálkodási vállalat is derekasan kivette részét, a helyi virágkertészek pedig több ezer szál virágot adtak a templom és a tér feldíszítésére. „Még az autista iskola vezetője is felajánlotta, hogy azok a gyerekek, akik nem kényszerülnek tolószékbe, szívesen eljönnek takarítani és levelet szedni. Nagyon megható gesztus volt. Csodálatos az emberek részéről ez az összefogás és tenni akarás.” A képviselő felkereste a választókerületében élő közösségeket, így a szerb kisebbséget is, és meghívta őket a búcsúba. Ilyenre az elmúlt években nemigen volt példa. Kétszáz méterre, ha van, egymástól a római katolikus és a szerb ortodox templom, régóta együtt él a két nemzet Szőregen, mégsem volt gyakorlat az egymás ünnepeinek látogatása. „Jómagam is meglepődtem ezen” – fogalmazott Rózsavölgyi -, „hiszen csak úgy működik a közösség összetartó ereje, ha átjárunk egymáshoz, barátkozunk és tiszteljük egymás ünnepeit, hagyományait.”
Bodó Imre, a térség országgyűlési képviselője számára is szívet melengető volt az ünnep, különösképpen a sok fiatal részvétele a szentmisén. „A békés egymás mellett élés, egymás tisztelete és szeretete mindenki számára alapszükséglet. Mélyen el tudom ítélni azokat, akik a megosztottság felé, az elidegenedés irányába terelik az emberi kapcsolatokat” – hangsúlyozta, majd így folytatta: „Hiszek abban, hogy létezik tolerancia, tisztelet, a mások iránti szeretet.” Bírálta azokat, aki meg akarják osztani az embereket bőrszínük, vallásuk, nyelvük vagy bármi más alapján, és ebből még tőkét is próbálnak kovácsolni maguknak.
Vladiszavljev Milánnal, a szőregi szerbek képviselőjével már a tiszteletünkre megnyitott szerb templom gyönyörű ikonosztáza előtt beszélgettünk. A két nemzet különélésének – szerinte – prózai okai vannak. 1984-ben meghalt a szőregi szerbek papja, Zsiván atya, és vele együtt az a régi, szép szokás is, hogy eljárnak egymás ünnepeire, fontosabb egyházi vagy világi eseményeire. A politikai viszonyok is olyanok voltak, hogy kevesen merték felvállalni vallásosságukat. A békés egymás mellett élés úgy alakult, hogy gyakorlatilag a 2 nép külön, szeparálva élt egymástól. Innen a Szerb és a Magyar utca. A háború előtt vegyes házasságok is ritkán köttettek. Vladiszavljev többek között ebben látja a fő okát annak, hogy nem volt olyan nagy összejárás, igaz, nemzeti ellentétek sem fordultak elő. „Ezt az állapotot örököltük meg mi is” – mondja a szerbek képviselője – „ezt folytattuk.”
Ma már más a helyzet, sok a vegyes házasság, és az egymás közötti kapcsolatok is élőbbé váltak. Egy gond van: a szőregi szerbeknek nincs állandó papjuk, egy Romániából származó vendégpap jár hozzájuk, és havonta csak egyszer misézik. Így nehéz szorosabb egyházkapcsolatokat építeni. Ennek ellenére Vladiszavljev Milán megerősítette, törekedni fognak arra, hogy az együttműködés folytatódjon, ne ez legyen az első és utolsó. Rajtuk nem múlik, szögezte le.
