A szőregi iskolában december 1-én zajlott a hagyományosan ősz-tél fordulóján tartott Puttony-váltó.

A csapatkapitányoknak jelentkező nyolcadikosok már egy héttel korábban készültek a versenyre: minden osztályból tanulókat kértek fel csapattagnak, segítségül pedig egy tanárt, majd a csapatuk megalakulása után kiosztották a feladatokat – volt, aki tablót készített a karácsony jegyében, mások a megadott kellékeket gyűjtötték össze.

Pénteken, rövidített órák után aztán végre összemérhette tudását a 6 csapat. Hirtelen megtelt élettel az aula, amikor egymást váltva közel 50 gyerek ugrált liszteszsákokban a társához, majd ketten bújva egy nadrágba, nagy nevetések közepette próbáltak leggyorsabban eljutni a célba. Ezután a 7-8. osztályos csapattagoknak sikerült az utcáról behívni „pót-Mikulásokat”, akadt olyan csapat, aki a postás bácsit kérte fel erre a feladatra. Aztán „hógolyókat” gyúrtak és dobtak célba (sapkába) a versenyzők. Levelet is kellett írni a Télapónak – természetesen kicsit nehezítve, eszperente-nyelven, illetve SMS-ben, ezeket persze fel is olvasták a zsűrinek a közönség nagy örömére. Az ajándékcsomagolás után következett a legnagyobb sikert arató feladat: megadott stílusban, például rockosítva, népdalként vagy rap stílusban elénekelni egy Mikulás-váró dalt. Amíg a zsűri értékelt, a bátrak ragadták magukhoz a mikrofont, és rögtönzött előadásokkal szórakoztatták a megjelenteket.

Az idei Puttony-váltót a Percipánok csapata nyerte Sztuparity Enikő vezetésével, a második helyet Szopka Katalin Csipet-csapat nevű formáció szerezte meg a Tarján Péter vezette Csupaszív csapat előtt.

A jó hangulatú vetélkedő után diszkó zárta a napot.

Puskás Ágnes
Kossuth Lajos Általános Iskola