10 éves a Presztízs díj: november 28-án exkluzív gálaműsorral készülünk a jubileumra az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában. A mecénások döntöttek a díjazott vállalkozásokról, valamint megnevezték azt a szervezetet és a mögötte álló alapítványt is, amelyet az est belépőiből 1 millió forinttal támogatunk.

A mecénások már kiválasztották azokat a cégeket, amelyeknek idén ünnepélyesen átadják a Presztízs díjakat, valamint eldőlt: 2013-ban a GEMMA Szociális Szolgáltató Központot és Fejlesztő Iskolát támogatjuk 1 millió forinttal az est belépőiből.

Lesz mire elkölteni a pénzt a GEMMA-ban, abban az iskolában, amelyet 2010-ben a szülők kezdeményezésére hoztak létre. Hiánypótló intézményt szerettek volna alapítani autizmussal élő, halmozottan sérült, Down-szindrómás gyermekek fejlesztésére és nappali ellátására. 12 fővel indultak el tanévkezdéskor a bezárt szőregi általános iskolában, egy 60 éves épületben, amelyet a szülők, a leendő dolgozók, az adományozók és a segítők azon a nyáron saját erőből hoztak rendbe. Az épületet az iskolát fenntartó Szivárvány Autizmus Egyesület bérli azóta is a szegedi önkormányzattól.

Az intézmény egyre professzionálisabban működik: több szakember lát el évről évre több, ma már 27 gyereket és fiatal felnőttet. Először a 2012–2013-as pályázatokon sikerült jelentősebb összegeket nyerni, amelyeken eszközöket vásároltak. Egy szintén idei, kiemelt pályázat segítségével pedig szigetelték az épületet, tetőt, valamint nyílászárókat cseréltek. Pályázaton 2017-ig szóló köznevelési megállapodást nyertek, amely az Emberi Erőforrás Minisztérium, valamint a fenntartó egyesület között jött létre, és azt is tartalmazza, hogy a minisztérium fizeti a béreket.

– Ez azért jelentős eredmény – mondta Kissné Papfalvi Nóra igazgató –, mert Csongrád megyében mindössze két szervezet nyerte el ezt a lehetőséget. Különlegessége az iskolánknak, hogy munkatársaink mindegyikének egy vagy több sérülésspecifikus végzettsége is van, ami a szolgáltatások minőségét, hatékonyságát garantálja. Ettől az évtől egyre több különleges ellátást igénylő fiatal jár hozzánk, szolgáltatásainkat a határon túlról is keresik.

 

Már lehet jegyeket rendelni

A 10. Presztízs-gálán az egyik legjobb hazai szimfonikus zenekar, a Savaria készül különleges meglepetésműsorral: Radics Gigivel, az egyik legtehetségesebb fiatal énekesnővel lépnek fel. Az SSO és Gigi tolmácsolásában világslágerek, valamint az énekesnő saját dalai szólalnak meg Pejtsik Péter hangszerelésében, aki karmesterként is közreműködik ezen az estén. A győzteseket Varga Edit, a Magyar Televízió műsorvezetője szólítja majd színpadra. A marketing@delmagyar.hu e-mail címen kollégáink már fogadják a jegyrendeléseket, asztalt foglalni november 21-éig lehet. Kérjük, hogy az érdeklődők minél előbb jelezzék szándékaikat, segítsék azt a teamet, amely az ültetési rendet készíti. Egy belépő ára 10 ezer forint, jegyek korlátlan számban kaphatók.

delmagyar.hu