Az 1849-es ütközetre emlékeztek

A szegedi hagyományőrzők az 1849. augusztus ötödikei szőregi csatára emlékeztek tegnap.

Az ünnepség Szegeden, az Aradi vértanúk terén kezdődött, ahol megkoszorúzták a szőregi csata emlékoszlopát és a Rákóczi-szabadságharc háromszázadik évfordulóján a hősök oszlopát. A megemlékezés Szőregen folytatódott, a tömegsírnál, az emlékkeresztnél és a Hősök terén tisztelegtek a hagyományőrzők.

Vass László hagyományőrző őrnagy és Tóth Csaba hagyományőrző főhadnagy szónoklata után a korabeli jelmezbe öltözött katonák átvonultak Újszentivánra, ahol a Trianoni-emlékműnél is fejet hajtottak. A sportpályán csatajelenet tanúi lehettek a jelen lévők, a magyarok fölényes győzelmet arattak a maroknyi ellenséggel szemben.

Korábban megírtuk, hogy a csatát anyagi okok miatt az idén nem rendezik meg. Vass László, a Szegedi Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület elnöke elmondta, eredeti terveik szerint háromszáz katonával imitálták volna a harcot, most viszont csak negyvenen voltak. Mindenképpen szerettek volna megemlékezni a százötvennégy évvel ezelőtti eseményekről. Anyagi lehetőségeik csak ezt tették lehetővé.

Tamás Ákos
Délmagyarország Online, 2003. augusztus 6.