Ír és olvas – egész életében az a dolga, ami a mindszenti elemiben volt. Szívesen összegzi így munkásságát Péter László. Korábbi munkahelyein – a Szegedi Tudományegyetem tanári szobájában, a karcagi és a makói múzeumban, az egyetemi könyvtár és a Somogyi olvasótermében – ugyanazt tette, mint amit ma, 85. születésnapján szőregi könyvtárszobájában is így tesz a professzor úr: ír és olvas – olvas és ír.
Szellemi szülővárosának tartja Szegedet az 1926. január 21-én Jánoshalmán született Péter László. Nyelvészet és folklór, irodalom- és helytörténet, útikönyv-írás és utcanévrendezés, műemlékvédelem és folyóirat-szerkesztés – csak néhány terület, amelyre kiterjed érdeklődése. Péter László alkotóműhelyéből 1945 óta cikkek, könyvek sokasága került ki – az írói munkásságát 1995-ig leltározó bibliográfia szerint háromezernél is több közlemény. Olyan megkerülhetetlen művek példázzák alkotói igényességét, mint a József Attiláról és Juhász Gyuláról írt cikkei és könyvei, vagy a szegediség lényegét érteni kívánó számára mondjuk a Szeged irodalmi emlékhelyei (1974), a Szeged utcanevei (1974), A szerette Város (1986), a Mindörökké Szeged (1997), A Város cselédje (2006).
A tett az alapja az ember megítélésnek. E tétel jegyében az elsők között állt ki 1956-ban a változásért, s az elsők között – már 1989-ben – adott interjút 1956-os emlékeiről és meghurcoltatásáról. Pőrén áll a nyilvánosság elé 1956 előtt, alatt, után (2006) című cikkgyűjteményével; visszaadja a kor atmoszféráját egyik legutóbbi, Az én besúgóim (2007) című, 96 állambiztonsági dokumentumot közlő és jegyzetekkel fölvértezett kötetével. Rehabilitálásának része az 1991-ben megszerzett „az irodalomtudomány (az MTA) doktora” cím, vagy hogy 1992-ben Szeged díszpolgárává választották, 1995-ben pedig a Szegedért Alapítvány fődíjasa lett. 2001-ben az állam a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéssel, az egyetem pedig a Klebelsberg-díjjal ismerte el munkásságát.
Szigorú olvasó és fáradhatatlan tanító is Péter László. Magyar–latin–filozófia szakos középiskolai tanári okleveléhez méltó módon a mai napig veszi a fáradságot, hogy egy-egy cikk vagy könyv állítását pontosítva adjon iránytűt. Saját írásaihoz hasonlatos precizitás jellemzi a szerkesztésében vagy utószavával és jegyzeteivel megjelent kötetek sokaságát is. Művelődéstörténeti és helyismereti cikkeit lapunk 1945-től folyamatosan közli – például ma is. Vallja: életműve jó része a Délmagyarország hasábjain született. Az újságírók közül sokan mesterként tiszteljük, és most köszöntjük: 85. születésnapján azt kívánjuk, jó egészségben írjon és olvasson, olvasson és írjon!
