Az eddig lezárult pályázatok alapján 1,8 milliárd forintból újulhatnak meg a szegedi oktatási intézmények. A rekonstrukció azonban nem csupán pénz kérdése: egy önkormányzati program keretében önkéntes munkával is szépítik az iskolákat és az óvodákat.

A megnövekedett pályázati lehetőségeknek köszönhetően egyre több pénzhez juthatnak a felújítást tervező szegedi oktatási intézmények, amelyek önerő felmutatásával nagyobb eséllyel pályázhatnak a teljes összeg finanszírozására. Ebben az évben 1,8 milliárd forinttal tervezhetnek, pedig a pályázatok egy része még le sem zárult.

Az idei kiírások között egy különlegesség is szerepel. „A mi iskolánk, a mi óvodánk!” című önkormányzati program gyakorlatilag az intézmények kisebb esztétikai javítgatásához nyújt segítséget – nem szokványos módon. – A pályázat lényege, hogy az önerő jelentős részét a szülők „társadalmi munkája” jelenti – mondta el Kardos Kálmán, a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálatának igazgatója. – A tanév előtti takarítási napon önkéntes munkával festenek, csiszolnak, takarítanak, vagyis minden olyan munkát elvégeznek, amelyhez nem kell szakiparos.

A projektben Szeged 99 oktatási intézményéből 92 érintett. Csupán azok nem vesznek benne részt, ahol más pályázat miatt nagyobb rekonstrukció zajlik. Összesen 300 millió forint értékű munka elvégzése a tét, amelynek harmadát a 10 ezer 555 szülő által felajánlott, közel 50 ezer órányi társadalmi munka értéke, valamint alapítványok, szülők, vállalkozók és önkormányzati képviselők pénzbeli támogatása teszi majd ki. Egy-egy intézmény maximum néhány millió forintra pályázhatott, így a cél valóban csupán az, hogy egy kicsit szebbé tegyék a gyerekek környezetét.

A két „leglelkesebb” intézmény a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola, valamint a Tarjáni Magyar–Német Két Tannyelvű Általános Iskola és Művészeti Alapiskola, amelyek a felajánlásokkal meg tudják duplázni a pályázatában kért összeget. – Nemcsak a szülők, hanem a rózsahölgyek és a futballklub tagjai is segítenek majd, de cégektől és vállalkozásoktól is kapunk támogatást, hogy az elhanyagolt iskolaudvar megújulhasson – mondta el Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, a Kossuth-iskola igazgatója. – Új növények ültetését, földmunkákat, sőt a járólapok lerakását is önerőből tudjuk megoldani, de felajánlottak már több száz tő rózsát is, amelyeket az iskola elé ültetünk majd ki.

A különleges kiírásnak köszönhetően az önkormányzati forrást mintegy 50 százalékkal tudták megemelni azok, akik saját eszközeikkel – kétkezi munkával, alapanyaggal vagy éppen készpénzzel – támogatják a szegedi oktatási intézmények szépítését.

Milliárdos felújítások uniós pénzekből

Szeged önkormányzati fenntartású oktatási intézményei összességében több mint 1,8 milliárd forintból modernizálódhatnak idén. Ebből több mint 300 millió forintot európai uniós pályázaton nyert a város, a többi önkormányzati támogatás és önrész. Négy nagy intézményfelújítás kezdődik: a József Attila Általános Iskola és Szakiskola, a Béke Utcai Általános Iskola és a Tisza-parti Általános Iskola és Óvoda felújítása, valamint az 1000 Mester Térségi Integrált Szakképző Központ.

Tímár Kriszta, delmagyar.hu