Vasárnapra virradóan érvénybe lép a téli időszámítás: hajnali három órakor kettőre tekerjük vissza az órák mutatóit – egy órával többet pihenhetünk a hét végén.

Vasárnapra virradóan érvénybe lép a téli időszámítás: hajnali három órakor kettőre tekerjük vissza az órák mutatóit – egy órával többet pihenhetünk a hét végén. Persze lesznek olyanok is – az éjszakai műszakban dolgozók – , akiknek emiatt egy órával tovább tart a munkaidejük.

A nyári és téli időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 0,3%-os energia-megtakarítás érhető el.

Az intézkedés támogatói a hosszabb nap előnyeinek kihasználását, a közlekedés biztonságának fokozódását remélték, mivel az autósok sokáig nappali fényben vezethetnek. Pozitív hatása volt a nyári időszámítás bevezetésének a turizmusra is: a hosszú, világos esték lehetővé tették az üdülés napjainak optimális kihasználását.

A bírálók nyomban arra hivatkoztak, hogy a ráfordítás és a haszon nincs egymással még köszönő viszonyban sem.

Az 1973-as olajválságot követő években Európa-szerte különféle átállási rendszerek léteztek, majd az évek során összesen 108 országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét, többek között az egykori EGK tagállamai is. Magyarország 1980-ban csatlakozott.

1998-ban már az Európai Unió összehangolta a tagállamok átállását a nyári időszámításra, majd 2001-ben további öt évvel meghosszabbították a szabályozást, amely szerint a nyári időszámítás minden tagállamban március utolsó vasárnapján kelet-európai idő szerint 3 órakor kezdődik és október utolsó vasárnapján 4 órakor végződik.