Áder János köztársasági elnök október 13-ára tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanezen a napon lesz a nemzetiségi önkormányzati képviselők választása is.

„Demokráciánk erejét, stabilitását a nemzet választójoggal rendelkező polgárainak szabad és felelős akaratnyilvánítása biztosítja. Az 1990-ben megtartott első szabad választások óta minden alkotmányos feltétel adott ahhoz, hogy magunk döntsünk saját sorsunkról, a jelenünket és jövőnket meghatározó kérdésekről” – fogalmazott Áder János.

Jelezte, 2019 őszén a rendszerváltoztatás óta nyolcadik alkalommal nyílik lehetőségünk, hogy önkormányzatainkról döntsünk.

Köztársasági elnökként – írta – „arra biztatom minden honfitársamat, hogy állampolgári jogával élve vegyen részt az idei önkormányzati választáson”, melynek időpontját az alaptörvény előírásaival összhangban október 13-ára tűzte ki.

A nemzetiségi önkormányzati választás is október 13-án lesz

A jogszabály szerint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján kell megtartani. A választást a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tűzi ki a szavazás előtt legalább 75 nappal, azaz legkésőbb július 30-áig.

A törvény szerint azonban nem minden településen lesz minden nemzetiségnek választása: azt ott lehet kiírni, ahol a legfrissebb (2011-es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallják magukat.

Az NVB határozatában majd felsorolja nemzetiségenként azokat a településeket és megyéket, amelyeken, illetve amelyekben kitűzi a nemzetiségi választást, és meghatározza azt is, hogy a voksoláson induló jelöltek és az állított listák nyilvántartásba vételéhez hány ajánlásra van szükség. Az országos nemzetiségi önkormányzati választást mind a 13 nemzetiségre vonatkozóan kitűzi.

A voksolásra a választópolgárok szeptember 27-éig vetethetik magukat fel a nemzetiségi névjegyzékbe. Aki ezt nem teszi meg, nem szavazhat, és nem is indulhat jelöltként.
Az NVB-nek a 2011-es népszámlálás alapján 2715 települési nemzetiségi önkormányzati választást kell kiírnia, de csak azokon a helyeken tartják meg a szavazást, ahol (településnagyságtól függően) legalább három vagy öt jelölt indul, és mindegyikükre legalább öt érvényes ajánlás érkezik. Egy nemzetiségi választópolgár nemzetiségének több jelöltjét is ajánlhatja.

A legtöbb települési választást, 1383-at a roma nemzetiségiek számára írhatják ki, míg a legkevesebbet, 10-et a szlovénoknak. A bolgárok 37, a görögök 36, a horvátok 136, a lengyelek 53, a németek 547, az örmények 33, a románok 168, a ruszinok 44, a szerbek 63, a szlovákok 158, míg az ukránok 47 választást tarthatnak szerte az országban.

Az októberi nemzetiségi választáson egyszerre tartják a helyi, a területi és az országos nemzetiségi önkormányzati választást. A területi és az országos nemzetiségi listákra azok a nemzetiségiként regisztrált választópolgárok is szavazhatnak, akik olyan településen élnek, ahol – mivel nem vallották magukat legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak – a települési választást nem lehet kitűzni.

Az öt évvel ezelőtti önkormányzati választásokkal egy időben a kitűzött 2715 települési nemzetiségi választásból csak 2146 volt megtartható, 569 elmaradt, mert vagy nem indult legalább annyi jelölt, ahány tagból állt volna a nemzetiségi önkormányzat, vagy pedig egyetlen választópolgár sem szerepelt a nemzetiségi névjegyzékben.

szeged.hu

Borítókép: Illusztráció. Forrás: szeged.hu